Moszkvába várják Tarlós Istvánt

Vágólapra másolva!
Az orosz fővárosba várják Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét és az általa vezetett küldöttséget - adta hírül a moszkvai főpolgármesteri hivatal.
Vágólapra másolva!

Az orosz közigazgatási rendszerben kiemelt, szövetségi ranggal rendelkező világváros internetes portálján csütörtökön elhelyezett tájékoztatás szerint a bejelentés Szergej Cserjominnak, a moszkvai kormányzat külgazdasági és külkapcsolatokkal foglalkozó miniszterének és Balla János magyar nagykövetnek a megbeszélésén hangzott el.

Új lendület

Cserjomin és a magyar misszióvezető a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről tárgyaltak. Megállapították, hogy az utóbbi években lassult Moszkva és Budapest együttműködése, és ennek felgyorsítását szorgalmazták a különböző területeken. "Erre jó lehetőséget kínál Budapest főpolgármesterének ebben a hónapban tervezett moszkvai látogatása" - idézték Szergej Cserjomin kijelentését a moszkvai honlapon, amely "Moszkva és Magyarország támogatja a kétoldalú kapcsolatok élénkítését" címmel számolt be a megbeszélésről.

Sokan mennek

A tájékoztatás szerint a magyar főváros jelentős küldöttséggel képviselteti magát a IV. Moszkvai Urbanisztikai Fórumon, amely a jövő szerdán kezdődik és vasárnap ér véget. A nemzetközi rendezvényt a Kreml szomszédságában lévő Manyezs nevű kiállítási és konferenciaközpontban tartják.

A résztvevők a világvárosok hatékony irányítási módszereivel, a növekedést ösztönző folyamatokkal és az úgynevezett megapoliszok fejlesztésének modelljeivel kapcsolatos tapasztalataikat osztják meg egymással.