Húszezer forintért gyilkoltak meg egy nyugdíjast

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 18 éves fiút, aki a gyanú szerint húszezer forintért gyilkolt meg egy 71 éves asszonyt Viszen. 
Vágólapra másolva!

Az idős nőről elterjedt a településen a hír, hogy amikor korábban kórházba került, a hozzátartozói nagyobb összeget találtak nála a házban elrejtve. A gyanúsított,18 éves Sz.Balázs vallomásában azt mondta, hogy új életet akart kezdeni.

Ezért akarta kirabolni a nőt - értesült a Sonline.hu.

Vascsővel verte agyon

Az asszony házának hátsó kerítésen mászott be. Az udvaron egy vascsövet vett magához. Egy trükkel, csalta ki a házából az áldozatát. Az idős nő egy zseblámpával rávilágított, ekkor verte agyon. A fiatal gyilkos a házban csak 20 ezer forintot talált egy pénztárcában. Másnap elutazott az új munkahelyére, a zalaegerszegi szállásán fogták el a rendőrök. A kihallgatásán többször ellentmondásba keveredett, és alibit sem tudott magának igazolni a gyilkosság idejére, a november 15-e és a 16-a közötti időszakra. Végül beismerő vallomást tett.

A módszer volt a gyanús

Sz. Balázs fiatal kora ellenére volt már büntetve vagyon elleni bűncselekményekért és kábítószer birtoklásáért. Ez vezetett a nyomára, mert a rendőrök a gyilkosság módszere alapján azt gyanították, hogy a tettes kábítószer hatása alatt követte el a bűncselekményt.

A feltételezett gyilkost előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A teljes cikket itt olvashatja.