Vészhelyzet a fővárosban

Vágólapra másolva!
A fővárosban kedd reggel 14 helyen volt útlezárás a rendkívüli időjárás okozta vészhelyzetek miatt – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Vágólapra másolva!

A XII. kerületben le van zárva az Eötvös út a Karthauzi utcánál, a Tündér utca a Hableány utcánál, a Mártonhegyi utca a Költő utcánál, az Eötvös út a Konkoly Thege Miklós utcánál, a Budakeszi út az Árnyas utcánál, a Csillagvölgyi út a Béla király utcánál, a Svábhegyi utca (fogaskerekű megálló) az Eötvös útnál, továbbá a Nagykovácsi út és a Hűvösvölgyi út közötti szakasz, a Konkoly Thege Miklós utca a Magas úti lejtőnél, a Diana utca a Költő utcánál, valamint az Irhás-árok. A II. kerületben a Budakeszi út a Labanc utcánál és az Árnyas utcánál, a Nagykovácsi úti körforgalom a Budakeszi út felé van lezárva.

Leállt rövid időre a Kispesti Hőerőmű

A fővárosban helyszíni operatív törzs állt munkába a XII. kerület Hollós u. 5. szám alatt, a Dologház utcai objektumban pedig az FKI operatív törzse kezdte meg működését. A XII. kerületi helyi védelmi bizottságot is összehívták. A XII. kerületben két befogadó helyet nyitottak, ezeket 23-an vették igénybe.

A rendkívüli időjárás miatt a fővárosban 6372 fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás. A hibák elhárításán folyamatosan dolgoztak és dolgoznak a szakemberek. A Kispesti Hőerőmű rövid leállása miatt a távhőszolgáltatás csökkentett hőfokkal, 90 fok helyett 60 fokon üzemelt.