Portik Tamás keze mindenhova elért

Vágólapra másolva!
Portik Tamás anyósát és egyik volt emberét hallgatták meg tanúként az Aranykéz utcai robbantással vádolt vállalkozó büntetőperében kedden. Portik keze mindenhova elért, és nem csak olajozott, vallotta az anyós, Boros Józsefet pedig rendőrségi vallomása miatt robbantották fel, mondta volt embere. Portik arról beszélt, ismerte Rogán Antalt, aki este ismételten tagadta ezt egy közleményben. 
Vágólapra másolva!

Portik Tamás keze mindenhová elért, boldog lennék, ha csak olajozott volna – ezt Portik élettársának édesanyja, négy gyermekének nagyanyja mondta tanúvallomásában az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt folyó büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken kedden.

A vád szerint az 1998. júliusi, négy halálos áldozatot követelő merénylet célpontja a rendőrségnek az 1990-es évek alvilági szervezeteiről és az olajozásról részletes vallomást tevő, az éjszakai életben ismert Boros József Károly volt. A robbantás megbízója az ügyészség szerint - a másik eljárásban az éjszakai élet egyik erős embereként számon tartott Prisztás József 1996-os megölése miatt is megvádolt - Portik Tamás, végrehajtója pedig a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as megölésével is vádolt Jozef Rohác volt. Mindketten tagadják bűnösségüket.

Portik anyósa a keddi tárgyaláson arról beszélt, hogy veje Aranykéz utca közelében levő lakásában kellett rendszeresen virágokat locsolnia. 1998. július elején pedig, amikor a robbantás történt, Portik az egyik emberével azt üzente neki, hogy a lakás foglalt, ne menjen oda, de még a belvárosba se, különösen ne az unokával.

Mindenhová elért a keze

Amikor az ügyész rákérdezett Portik rendőrségi kapcsolataira, a tanú azt vallotta, neki Portik azt mondta: a rendőrségnek dolgozik. Azt hajtogatta, hogy "a jó oldalon áll". Nemcsak rendőri kapcsolatai voltak, de mindenhová elért a keze: a gyámhivatalhoz, a cégbírósághoz, a földhivatalhoz - mondta a tanú. Szerinte amikor lányának, Portik élettársának az Egyesült Államokba kellett mennie, de a repülőtéren kiderült, hogy lejárt az útlevele, egy éjszaka alatt intézkedtek, a repülőtéren pedig civil ruhás fegyveres vigyázott rájuk.

A tanú felidézte, hogy egy fenyegetés miatt indult perben a bíró azt mondta: tanuljon meg együtt élni a fenyegetésekkel, amikor pedig 2005-ben a budaörsi kapitányságon bejelentést tett fenyegetés miatt, a rendőrségi előadó a liftben sírva kérte, menjen máshová, mert ő nem tudja felvenni a harcot Portik embereivel. A tanú szerint minden, hatóságokhoz intézett bejelentése eredménytelen maradt, de egy-egy eset után, amikor kijött a rendőrségről, Portik már tudta, hogy ott mit mondott.

Négykézláb

Arra a kérdésre, hogy Portik kapcsolatai átíveltek-e kormányokon át is, a tanú azt mondta mindig is így volt, neki még Gyurcsány Ferenc sem tudott segíteni. Szerinte lányának Portik lakásában néha egész nap négykézláb kellett közlekednie, a gyerekek pedig a földön ettek, hogy az ablakból ne lehessen őket meglátni. Előfordult, hogy éjjel a sötétben kellett az autóból egy ismeretlennek átadnia egyik síró unokáját, míg a másik zokogva könyörgött, hogy őt ne adja oda idegennek.

Portik szerint a tanú ártatlanul akarta börtönbe juttatni, indulatos szóváltások során kölcsönösen hazugsággal vádolták egymást. Portik szerint élettársa anyja Hannibal Lecternek, A bárányok hallgatnak című film pszichopata sorozatgyilkosának személyiségét vetíti rá.

16 évig senki sem kérdezte

Egy másik tanú, aki korábban éveken át Portiknak dolgozott, de a mostani eljárásban a vádat több ponton alátámasztó részletes vallomást tett. A mostani tárgyaláson, felismerhetetlenné téve, videón közvetített vallomásában beszélt arról, hogy Borost rendőrségi vallomása miatt robbantották fel. Előtte Portik emberei szóltak neki, hogy ne mászkáljon a belvárosban, és szerinte Rohác "nyomta meg a gombot".

A tanút a robbantás után kihallgatták a rendőrségen, és amikor kijött, Portik már tudta, hogy akkor nem mondott el semmit a rendőröknek. Portik akkor azt mondta neki, nem azért fizet a rendőröknek egy zsák pénzt, hogy zaklassák azt, aki neki dolgozik. Ezután a tanút 16 évig senki meg se kérdezte, pedig szerinte tudták, hogy eléggé kapcsolódott Portikhoz.

Tízmillió az ügyésznek

A vád tanúja név szerint említette T. András ügyészt, aki szerinte a vádbeli időszakban tízmillió forint kenőpénzt kapott azért, hogy valakit kiengedjenek a letartóztatásból, C. Ferencnek pedig, aki a Fenyő-gyilkosság idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság tisztje volt, az elkövetői körből jelentették a médiavállalkozó megölését, és ekkor a rendőr dühbe gurult, mert Rohác a helyszínen hagyta sapkáját, kabátját. Később fizettek a rendőrtisztnek, hogy a DNS-nyomok eltűnjenek - mondta a tanú.

Szerinte Portik és a másik eljárásban szintén bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolt Vizoviczki László egymásnak adta át rendőri kapcsolatait.

Nagy szívességet tett

A Fenyő-gyilkosságra vonatkozó kérdésekre a tanúja azt mondta Portik médiabefolyást kívánt szerezni Fenyő segítségével, de amikor Fenyő megtudta, hogy egy ismert médiavállalkozó is benne van az ügyben, kihátrált. A tanú szerint, amikor Portik ezek után őrjöngve Fenyő megöléséről beszélt, az ismert médiavállalkozó azt mondta: "Tomikám, nekem ezzel nagy szívességet teszel".

A tanú megjegyezte, hogy Portik soha nem ölt embert, ez mindig megbízottakon keresztül intézte, például Rohác volt az egyik kivégzőembere. Beszélt arról is, hogy Portik pénz ígért neki, ha tud a Fidesz ellen felhozható ügyeket.

Portik szerint nem csak Rogánt ismerte a Fideszből

Portik a tanúmeghallgatások előtt arról beszélt, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hazudik, amikor azt állítja, hogy nem ismerik egymást. Szerinte ismerőseivel közvetve több fideszes politikus is kapcsolatba hozható.

Rohácnak írásos nyilatkozata szerint a nyomozó hatóságok gyors szabadulást, sőt pénzt és tanúvédelmi programot ígértek, ha Portikra és Gyárfásra vall.

A per rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajlik. A következő tárgyalás februárban lesz.

Rogán tagadja az ismeretséget

Ha valaki tudni akarja, honnan fúj a szél Portik-ügyben, akkor Szilvásy György volt titokminisztert és Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt kell megkérdeznie - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, miután Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt folyó büntetőper keddi tárgyalásán arról beszélt: Rogán hazudik, amikor azt állítja, hogy nem ismerik egymást.

Rogán Antal szerint Portik Tamás egy rengeteg bűncselekménnyel - a többi között gyilkossággal - megvádolt bűnöző. Aki egy bűnöző szavának hitelt ad, az magára vessen. "Nem én találkozgattam rendszeresen Portik Tamással, hanem Gyurcsány Ferenc volt titokminisztere, Szilvásy György." Aki tudni akarja, hogy honnan fúj a szél, annak ebben az ügyben is a két szocialista politikust kell megkérdeznie – mondta a fideszes politikus.

Azt állította, hangfelvételek bizonyítják, hogy Szilvásy György maga bízta meg Portik Tamást, hogy járasson le vezető fideszes politikusokat. Rogán Antal szerint az ő neve is elhangzott a felvételeken.