Megmondjuk a tutit, itt a verhetetlen lottószisztéma!

Botos Barnabás
Vágólapra másolva!
Verhetetlen lottószisztémát dolgozott ki egy tornatermi gondnok, aki szerény otthonában mesélt nekünk a felfedezéseiről. Az ortodox tudomány képviseletében megszólal egy matematikus kolléga is, olyan kifejezéseket használva, mint „Lottóbolygó” és „Öt Páratlan Szám Szigete”. Már itt eláruljuk, mi a titok lényege: 2 páros, 3 páratlan.
Vágólapra másolva!

Átragad rám a novemberi eső szomorúsága, miközben Üröm felé autózom, pedig vidámnak kéne lennem, hiszen a verhetetlen lottószisztéma kidolgozójához tartok éppen; még néhány nap és gazdag ember leszek! Addig ugyanis nem megyek haza, amíg el nem mondja a szombati nyerőszámokat.

Bájos kis falu ez az Üröm, de nem itt veszek majd házat, inkább ledózeroltatok egy természetvédelmi területet Budán és oda építtetek egy szerény, mondjuk 400 négyzetméteres tuszkulánumot, futni fogja az 1,2 milliárdból, amit mindjárt megnyerek.

Koloniál szekrénysor

Elsőre elvétem a címet, ösztönösen egy impozáns villa előtt állok meg, de Botos Barnabás, a szisztéma feltalálója egy jóval szerényebb ikerház felében él a családjával. Koloniál szekrénysor, a vitrinben fényképek és nippek, a dohányzóasztalon kazettás magnó, takarékra vett fűtés.

Szerinte világszenzáció Forrás: Origo

Botos Barnabás egyből a kutatási eredményeiről kezd beszélni. Negyven év gondolkodás után megfejtette az emberiség és az állatvilág eredetét (szerinte ez világszenzáció), aminek az a lényege, hogy a világ, amiben élünk, nem most van először. A világegyetem ugyanis egyszer már befejezte a tágulást és összeroskadt egy középpontba, majd egy nagy bumm után szétszóródott és újrakezdődött az egész. Nem állítom, hogy mindent értek, de sebaj, már csak percek kérdése és a Végső Titok birtokában leszek.

Földönkívüli emberek

Fenét. Még vagy egy órát mesél, hiába próbálom a lottóra terelni a szót, mindig visszavált valamelyik elméletéhez. Foglalkozott például az idegen civilizációk népességével is, a földönkívüliekről megállapította, hogy nincsenek, de ha vannak, akkor szükségszerűen úgy néznek ki, mint az emberek, sőt, máshogy nem is nézhetnek ki, ráadásul tulajdonképpen nem is földönkívüliek, hanem emberek.

Szerinte az ember a legértelmesebb lény az Univerzumban. Az ezt alátámasztó hosszú érvrendszer egyik eleme, hogy az értelmes lénynek fejlett gondolkodó szervvel, idegközponttal kell rendelkeznie. Ez a szervezet legfontosabb része, ezt tehát jól kell védeni, kemény ütéseknek, külső behatásoknak ellenálló burokba - koponyába - kell rejteni. Az értelmes lénynek tehát van feje.

Ha léteznek, úgy néznek ki, mint mi, legalábbis fejük biztosan van Forrás: Pixabay

Ötös a hatoson

Nekem már nincsen, vagy ha van, akkora, mint a nyárlőrinci hidroglóbusz, olyan okos lettem az elmúlt órában.

Közben az is kiderül, hogy Botos Barnabás eredeti szakmája ács (Jézusom!), tíz éve viszont gondnokként dolgozik a helyi iskola tornatermében.

Házi sorsoló Forrás: Origo

Már a szülei is lottóztak, de nem nyertek, és ő sem, de azért reménykeltő volt a helyzet. Így jött, hogy nyerő szisztémát dolgozzon ki a lottózásra. Megfigyelte a korábbi számhúzásokat, ezekből dolgozta ki a módszerét, amellyel 1981-ben Németországban a hatos lottón öt találatot ért el, amivel 7300 márkát keresett. (A telitalálatos szelvényért 3 millió márkát fizettek volna.) 1996-ban pedig a totón nyert félmillió forintot.

Páratlan, páros

Órákat töltöttem a verhetetlen szisztéma megértésével. A lényege: páratlan és páros számokban kell gondolkodni. Botos úr tíz évre visszamenő statisztikája szerint, ha így elemezzük a kihúzott számokat, akkor arra az eredményre jutunk, hogy a 2 páros, 3 páratlan szám kombinációját húzták ki a legtöbbször, idén például 17-szer, amiből az következik, hogy ez a legesélyesebb kombináció. Volt erről egy vitánk, de ezt hagyjuk, Botos Barnabás szerint a sor így folytatható:

3 páros, 2 páratlan – ezt idén 10-szer húzták ki.

1 páros, 4 páratlan - 9.

4 páros, 1 páratlan - 10.

0 páros, 5 páratlan – 1.

5 páros, 0 páratlan – 0.

2, 3 Forrás: Origo

Tehát mindenki szaladjon a lottózóba és tegyen meg 3 páros és 2 páratlan számot, mert akkor nyerni fog! Én már le is foglaltam egy karibi luxus utat. Botos Barnabás szerint Ürömön többen is az ő szisztémája szerint lottóznak. Kezeimet dörzsölve mentem be a legforgalmasabb helyi lottózóba, de csalódnom kellett, mert sem a Mester nevét, sem a szisztémát nem ismerte senki, beleértve az eladót is, aki hosszú évek óta van a szakmában.

Még tutibb szisztéma

Nem így a Szerencsejáték Zrt., ahol azt írták megkeresésünkre: évek óta ismerik Botos Barnabást, aki rendszeresen jelentkezik náluk verhetetlen szisztémájával. Más játékosoktól nemigen kapnak hasonló típusú leveleket. Azt is írták, hogy „a Botos úr által megadottnál sokkal jobb tuti szisztéma is van. Ebből jön csak egy ki igazán minden sorsoláson. És itt minden csoportban csak egy kombináció van, tehát ez a garantált, tuti szisztéma, nincs kérdés a csoporton belül:

00 000 001: 1, 2, 3, 4, 5. […] 43 949 268: 86, 87, 88, 89, 90.

Van tuti szisztéma az ötös találathoz, el kell találni az öt számot, amit szombaton kisorsolnak.”

Néha megadatik az embernek, hogy megtalálja a Szent Grált, de hogy mindjárt kettőt, az azért ritka, mint kakukk a mezőn. Mielőtt megrendeltem volna az elektromos jachtot, azért megkérdeztem a dologról Gilicze Bálintot, az Origo Tudomány rovatának munkatársát, aki szakállas ember, tehát eleve bölcs, ráadásul matematikus. Ezt mondta, azóta is sírok:

Lottóbolygó

„A lottóhúzás eredménye minden furfangos magyarázat ellenére tisztán véletlenszerű, vagyis, ha a lottó számötöseit egy bolygó (nevezzük az egyszerűség kedvéért Lottóbolygónak) felszíni pontjainak képzeljük, úgy tekinthetjük a számsorsolást, mint amikor egy meteor valahol, teljesen véletlenszerű helyen becsapódik. Akármelyik ponton állunk, egyforma esélyünk van rá, hogy éppen oda esik az égi kődarab. Éppen ezért teljesen mindegy, hogy kisebb vagy nagyobb országba költözünk, a meteor általi halál (vagyis kicsit fals hasonlattal a telitalálat) esélye azonos marad.

A sémák - köztük Botos Barnabásé is – azt használják ki, hogy agyunk nem egyenlő valószínűségű pontokként látja a számötösöket, hanem valamilyen rendszert keres ott, ahol semmi sincs. Amikor páros és páratlan számok előfordulásáról beszél, és kategorizálja a számötösöket (olyanokra, amelyekben csak páros vagy csak páratlan szám van, amelyekben egy páros és négy páratlan stb.), valójában kisebb-nagyobb területekre osztja fel Lottóbolygó hatalmas térképét.

Kicsiny terület

Az „Öt Páratlan Szám Szigete” kicsiny terület, hiszen viszonylag kevés olyan számötös van, melyben minden szám páratlan. Azokból van a legtöbb, ahol vegyesen fordulnak elő páratlan és páros számok, így a „Két Páros és Három Páratlan Szám Óceánja” és a „Három Páros és Két Páratlan Szám Kontinense” hatalmas területet fednek le Lottóbolygón. Ezért sokkal ritkábban észlelnek meteor becsapódást a kis szigeten, mint a hatalmas óceánban vagy az óriási kontinensen. Ha azonban jön a meteor (vagyis a húzás), mindegy, hova megyünk, ugyanakkora eséllyel talál el.

A kétkedők kedvéért elárulok egy hasonló tuti sémát a kockadobásra. Az előbb dobtam harmincszor egy hatoldalú dobókockával. 1-es öt alkalommal jött ki, 6-os két alkalommal, 2 és 5 közti szám pedig huszonhárom alkalommal. Mégis vannak, akik nem látják át ezt a pofonegyszerű összefüggést, és az 1-est vagy a 6-ost választják. Nos, ők azok, akikből sosem lesznek igazi nyertesek!”