Tükörtojás-taktikával győzne 2018-ban Lendvai Ildikó

Horn Gyula születésnapja, MSZP, szocialisták, Lendvai Ildikó
Vágólapra másolva!
A kitiltási ügy a maffiaállamra adott amerikai válasz, Szanyi Tibor brüsszeli botránya védhetetlen, Ózd csúnya bukta, Pásztor Albert támogatása pedig több mint hiba volt – nem fukarkodott a kormányt és az MSZP-t érintő bírálatokkal sem Lendvai Ildikó egy szerda esti pódiumbeszélgetésen. A Deák-körös volt pártelnök szerint Bokros Lajost „ha ló nincs, a szamár is jó” alapon támogatták, és az Orbán-rendszer legnagyobb bűne nem az, hogy a harmincas éveket hozza vissza, hanem az, hogy elveszi a jövőt.
Vágólapra másolva!

Selyemzsinór, maffiaállam

Lendvai Ildikó fenntartja, hogy a kitiltási üggyel selyemzsinórt küldtek Orbán Viktornak az Egyesült Államokból, de ennek csak részben a korrupciógyanú az oka. Az MSZP volt elnöke – aki két év után az első szocialista politikus, aki elfogadta a Belvárosi Liberális Klub meghívását – a szerda esti beszélgetésen azt mondta: a kitiltás reakció volt a maffiaállamra, és ítélet az igazságszolgáltatásról.

Lendvai Ildikó nem csak jobbra, balra is osztott kritikát, nem is keveset Fotó: Bielik István - Origo

Reagált az LMP-s Schiffer András korábbi megjegyzésére, miszerint az MSZP is hibás abban, hogy ide jutott az ország. Lendvai nem tudja, hogy ezt a korrupcióra is értette-e Schiffer, mindenesetre megjegyezte: „Persze ebben is van múltunk, ha nem is akkora, mint a Fidesznek.” Hozzátette: a kitiltási ügy Magyarország elszigetelődésének botránya is.

Internetadó, tüntetések

A kitiltási ügy időben összeért az internetadó botrányával, ami így együtt Lendvai Ildikó szerint komoly tömeget – köztük talán békemenetesek gyerekeit is – vitt az utcára. Most először olyanokat is, akiket a politika eddig nem érdekelt, vagy kiábrándultak belőle, valószínűleg tavasszal szavazni sem voltak – vélte, hozzátéve: az MSZP is rosszul ítélte meg, hogy mi éri el az emberberek ingerküszöbét.

„Ez egy új típusú ellenállás, és ha a magyar politikai ellenzék a helyzet magaslatán állna, akkor tudna ennek és más hasonló mozgalmaknak – például a Szabadság téri emlékmű elleninek – keretet adni, tudna közöttük hidat építeni, de nem képes erre.” Megjegyezte: ha a kormány „gumicsontként” dobta be az internetadót, akkor „butábbak és kevésbé ismerik az országot", mint azt gondolta.

Ózd, Miskolc és a Jobbik

A megismételt ózdi polgármester-választás eredményét, a jobbikos jelölt győzelmét és az MSZP–DK jelöltjének 3,25 százalékos eredményét Lendvai Ildikó szégyennek nevezte. Megjegyezte:

Szerinte Ózdon a baloldalt nem találták sem ütőképesnek, sem erősnek a választók.

Miskolcon pedig a cigánybűnözést emlegető volt rendőrkapitány, Pásztor Albert támogatása a konzekvens politika hiányából fakadó erkölcsi hiba volt az MSZP részéről – ismerte el Lendvai Ildikó. „Nem őt, hanem minket kell hibáztatni azért, mert úgy gondoltuk, hogy a hibáit erényként tudjuk feltüntetni a választók szemében, de kiderült, hogy ez se nem helyes, se nem járható út.”

Országszerte hitelességi problémát jelent Lendvai Ildikó szerint az MSZP-nek is, hogy sokak számára „ a baloldal ma Orbán rendszere részének látszik”. Nem azért, mert Mesterházy Attila bocsánatot kért a kettős állampolgárságról szóló népszavazásért, és nem azért, mert a szocialisták is támogatták a rezsicsökkentést, hanem azért, mert az MSZP nem ellenzi hitelesen „az egész totalitárius rendszert”.

Ehhez filmszakadás kell

Lendvai Ildikó beszélt az MSZP-s EP-képviselő, Szanyi Tibor botrányáról is, amikor a Gój Motorosokat utaztatta közpénzen Brüsszelbe, meglátogatni az Európai Parlamentet. „Érthetetlen, biztos nem ilyen haverjai vannak, de filmszakadás kell ahhoz, hogy ilyen emberekkel fogadást kössön” – mondta Szanyiról. Nem tudta az esetet megmagyarázni, „védeni meg nem akarom, mert védhetetlen a történet” – tette hozzá. Azt mondta, nem szívesen lett volna Tóbiás József pártelnök helyében, mert szerinte az MSZP egyet tehetett volna, hazahívja Brüsszelből Szanyit, aki viszont nyilván nem tett volna eleget a felszólításnak, ami kínos lett volna, ezért döntöttek végül a pártban a fegyelmi büntetés mellett.

Az államfői székbe menekül Orbán?

Ennek kifejezésére hiába tanácsolják sokan a parlamenti munka bojkottját az MSZP-nek, ezzel Lendvai Ildikó nem ért egyet, ahogy nem támogatta azt sem, hogy a választási szabályok aránytalan átírása elleni tiltakozásképpen az MSZP ne vegyen részt az önkormányzati választáson. Eljöhet azonban az az idő, amikor „a parlamentenkívüliség lehet az egyetlen megoldás".

Mégpedig akkor, ha „eredményes kísérlet történik egy totális elnöki rendszer megvalósítására”. Attól a pillanattól fogva a volt pártelnök szerint nincs helye a parlamentben a demokratikus ellenzéknek. Azt is mondta: bár Orbán Viktortól csak 2017-ben volt várható ilyen lépés, ez még előbb is bekövetkezhet, ha „a permanens civil ellenállás miatt fölfelé menekül Orbán".

A jelenlegi rendszert egyébként Lendvai Ildikó úgy jellemezte, mint amelyik

Úgy vélte, a rendszernek súlyos bűne ugyan, hogy visszahozza a múltat, de „még súlyosabb, hogy elveszi a jövőt”.

Fotó: Bielik István - Origo

Bokros „ha ló nincs, a szamár is jó” Lajos

Lendvai Ildikó kitért a baloldali összefogásnak a főpolgármester-jelölt körüli „ügyetlenkedésére” is. Ezt súlyos hibának, kölcsönös szerencsétlenkedésnek nevezte, de megjegyezte: onnan kezdődtek a bajok, hogy elfogadták az Együtt–PM hibás koncepcióját a koordinált indulásról. Úgy vélte, ha Falus Ferenc politikai zseni lett volna, akkor is hiányzott volna a neve mellől a szavazólapról a szegfű.

Falus visszalépése után szerinte az MSZP ott is hibázott, hogy nem mondta ki: nem baj, hogy nincs baloldali jelölt, de van demokrata. Bokros Lajost ugyanis „ha ló nincs, a szamár is jó” alapon támogatták a szocialisták – mondta. Ezt nem szabad újra elkövetni – mondta Lendvai Ildikó, aki szerint

Újra együttműködési kényszer

Az októberben 25. születésnapját ünneplő MSZP-t azért nem temeti a volt pártelnök. Szerinte lesznek még 30 évesek is, hiszen „pártok nem könnyen alakulnak, és nem is múlnak ki gyorsan”. Persze arra sem számít, hogy az MSZP támogatottsága egyhamar ötven százalék fölé megy. Ezért is biztos abban, hogy újra lesz együttműködési kényszer a baloldalon, „de már többről szól, mint idén”.

A politikus szerint ugyanis „a hagyományos pártok ideje lejárt, ahogy azé a pártszervezési modellé is, amelyben az MSZP még mindig létezik”. A civil demonstrációk megmutatták, hogy „az egész demokratikus ellenzék nem tűnik értelmes és szeretni való alternatívának”. Klasszikus Bástya elvtársi helyzet: korábbi tüntetéseken még legalább utálták az MSZP-t, most már azt sem – jegyezte meg.

Fotó: Bielik István - Origo

Beválhat a tükörtojás-taktika

Orbán Viktornak az lenne a legkényelmesebb, ha így maradna az MSZP, „őfelsége ellenzékeként” – mondta Lendvai Ildikó, aki szerint nem az a kérdés, lesz-e kormányváltó hangulat, hanem az, hogy mikor és merre keres irányt. Úgy vélte, az ellenzéknek azért most még nem kormányprogramot, hanem ellenzéki programot kellene írni, „mert reméljük, mi lesz 2018-ban, de mi lesz addig?”

Az internetes véleményközösségeknek szerinte majdnem hegemón szerepük lesz, ezért a pártok szerepe is teljesen megváltozik. Szervezési segítőkké, „ideológiai beszállítókká” válnak. Lendvai Ildikó szerint az erős párt, körülötte az irányított holdudvar modelljének vége. A jövő viszonya fordított, és a tükörtojásra hasonlít, amelynek a széle kemény, az adja a formáját, és a belseje mozog, képlékeny.

A volt MSZP-elnök nem vetette el, hogy új párt vagy pártok is alakulhatnak a következő években, bár szerinte ez

. Inkább hagyják magukat formálni, átmosni a pártok – javasolta. Így 2018-ra olyan párt vagy pártszövetség tudna létrejönni, amelyben ott vannak a jelenlegiek is, csak egy jóval szélesebb mozgalmi képződményről lenne szó.