Szijjártó: Orbitális hazugságokat hallani Magyarországról

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint azzal vádolni az országot, hogy nem illeszkedik az európai jogrendszerbe, és ne lenne Európa-párti, orbitális hazugság. A miniszter úgy látja, a tények alapján nem lehet kétségbe vonni Magyarország transzatlanti és európai elkötelezettségét, és nem kell az elszigetelődés veszélyétől tartani.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarországnak fűződik a legkomolyabb érdeke az Egyesült Államokkal kialakult vita lezárásához. A magyar-amerikai kapcsolatok három területéből kettőt - a biztonsági és gazdasági együttműködést - sikertörténetnek nevezte a Magyar Nemzetnek adott interjújában, a politikai együttműködést pedig úgy jellemezte, hogy vannak nyitott kérések, amelyeket minél előbb rendezni kell.

Nincs információ

Arra a kérdésre, hogy a korrupciós ügy lezárása nem érne-e meg egy gesztust, azt mondta: ez nem gesztus, hanem tény kérdése. "Vannak magyar magánszemélyek, akikkel szemben az Egyesült Államok korrupciós vádat fogalmazott meg, a kormánnyal szemben pedig az a problémája, hogy nem járt el ezekben az ügyekben. A helyzet azonban az, hogy tájékoztatás hiányában nem tudjuk, milyen ügyekben is kellene eljárnunk. Ha információhoz jutnánk, akkor a magyar hatóságok el tudnák dönteni azt is, hogy a jogállam normái alapján kell-e indítani eljárást, vagy nem. Egy jogállamban nem indítanak eljárást percepciók vagy utalgatások alapján" - mondta.

Külpolitikai irányváltás

Arra a felvetésre, hogy a vita célja a magyar külpolitikai irányvonal megváltoztatásának kikényszerítése lenne, megjegyezte, furcsállná, ha az Egyesült Államok például a keleti nyitás politikáját bírálná, miközben Washington és Peking gazdasági együttműködése "irigylésre méltóan szoros".

Orbitális hazugság

Szijjártó Péter szerint "azzal vádolni minket, hogy nem illeszkedünk az európai jogrendszerbe, és ne lennénk Európa-pártiak, orbitális hazugság", a tények alapján nem lehet kétségbe vonni Magyarország transzatlanti és európai elkötelezettségét. A miniszter cáfolta, hogy Magyarországnak az elszigetelődés veszélyétől kellene tartania, szerinte ezt igazolja az is, hogy az elmúlt két hétben 17 ország külügyminiszterével találkozott, de senki sem vetette fel neki ezt a kérdést, nem kérdezték a "jelenlegi vitáról".

Az interjút itt olvashatja: Amerikánál pattog a labda