Felfüggesztett börtön egy fekvő beteg idős asszony kifosztásáért

Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év időtartamú, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a nőt, aki Debrecenben kifosztott egy általa gondozott 89 éves asszonyt.
Vágólapra másolva!

Pocsai Edit hajdú-bihari főügyész az ügyről elmondta: az 55 éves debreceni nő 2010 óta gondozta napközben a családtagok megbízásából az idős asszonyt, és amikor annak állapota rosszabbra fordult, néhány napra odaköltözött, hogy éjszaka is elláthassa. A sértett állapotát kihasználva elvitte a szekrényben őrzött, 640 ezer forint megtakarított pénzét.

A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, a kár megtérült: a nyomozó hatóság lefoglalt 140 ezer forintot, a fennmaradó 500 ezer forintot a nő megtérítette a sértett családtagjainak.

A Debreceni Járási Ügyészség védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette miatt állította bíróság elé a büntetlen előéletű nőt.