Emelnék, hogy ne csökkenjen a polgármesterek fizetése

polgármesteri hivatal, községháza, Erdőtelek
Vágólapra másolva!
Egy fideszes képviselő önálló indítványa 50, illetve 25 százalékkal emelné a legkisebb településeket vezető polgármesterek fizetését, de ezzel csak annyit érne el, hogy nem csökkenne jelentősen az elmúlt ciklushoz képest minden második polgármester fizetése. Így is több százan lehetnek, akik csak közmunkásbért kapnak a köz szolgálatáért.
Vágólapra másolva!

Váratlanul, önálló képviselői indítvánnyal emelné a polgármesterek fizetését a fideszes Boldog István, aki az elmúlt ciklusban a Tolna megyei, 700 lelkes Kétpó községet irányította, de mivel parlamenti mandátumot szerzett, nem indulhatott újra. Kérdés, támogatja-e az önálló indítványt a Fidesz. Az Origo kérdésére közölték:

.

Százakat sújt a szabályozás

„A polgármesterek által elvégzett munka nem tükrözi a jövedelmi viszonyokat", ezért célszerű az alsó két jövedelmi sáv emelése - állapította meg indoklásában a képviselő. Boldog István hozzátette: jelenleg „polgármesterek százait sújtja az új szabályozás jelentős jövedelemcsökkenéssel", továbbá „ők és családjuk méltánytalanul kerülnek hátrányosabb helyzetbe a korábbiakhoz képest."

Pedig az új szabályozást Boldog István pártja vezette be, és a Fidesz korábbi terveihez képest még ez is pozitív irányba tett lépés volt. Eredetileg ugyanis, 2011 végén az új önkormányzati törvény tervezete alapján még jelentősebb fizetéscsökkenés várt volna a településvezetőkre.

Rosszabb is lehetett volna

Az akkori tervek szerint 2013 januárjától a kisebb községek vezetői fizetésük harmadát sem keresték volna meg, a kisvárosok esetében felezték volna a díjazást, sőt Budapest főpolgármesterének is be kellett volna érnie 100 ezer forinttal kevesebbel. A Belügyminisztérium azzal érvelt, hogy az állam több feladatot átvesz az önkormányzatoktól, így a polgármestereknek is kevesebb dolguk lesz.

A tiszafüredi városháza: a 11 ezer fős település vezetője nem keres rosszabbul Fotó: Origo

Végül a kormány letett erről. Talán azért is, mert kemény kritikákat kapott a kabinet az érintettektől. Rátosi Ferenc, Sümeg akkori polgármestere például úgy nyilatkozott az Origónak: "A polgármesternek nagyobb a felelőssége, mint az Országgyűlésben a gombnyomogató képviselőknek. Ha az ország érdeke azt kívánja, csökkenjenek a fizetések, de akkor történjen meg a felsőbb szinten is."

Ugyanő hozzátette:

Nem lelkesedett az ötletért a legnagyobb települési érdekvédelmi szövetség, a TÖOSZ sem. Schmidt Jenő elnök - a mintegy 4500 fős Somogy megyei Tab város kormánypárti polgármestere - akkor azt mondta, „méltánytalan az illetmények csökkentése".

Emeltek, főleg a nagyoknak

A jelentős, és majdnem minden településvezetőt érintő csökkentés helyett végül a kormánypárti többség jelentős emelést tartalmazó változatot szavazott meg, de ez is inkább a nagyobb városok vezetőinek kedvezett, a falvak, községek polgármesterei továbbra is rosszabbul jártak vele.

Korábbi számítás 2014. október 12-ig a köztisztviselői illetményalap szorzójával:

  • 1000-nél kevesebb lakosú település esetén 7,0–9,0
  • 1000–2999 lakosú település esetén 8,5–11,0
  • 3000–10 000 lakosú település esetén 11,0–12,5
  • 10 000-nél több lakosú település önkormányzat esetén 12,5–13,5
  • a fővárosi kerületi önkormányzat esetén 13,5–14,5
  • a megyei jogú városi önkormányzat és megyei önkormányzat esetén 14,0–15,0

Megváltoztatták a juttatás számításának módját is: a település lakosságszámától függő sávos rendszer maradt, de az alsó kategóriákat - 1000 főnél kisebb, 1001-2999 fős, valamint 3000-10000 fős település - tovább bontották. Lett 500 fő alatti, 501-1500 fős és 1501-10 000 fős kategória.

Hatályos számítás 2014. október 12-től a helyettes államtitkári illetmény %-ában:

  • 20% az 500 fő lakosságszám alatti település polgármestere esetében;
  • 40%-a az 501-1500 fő lakosságszámú település polgármestere esetében;
  • 60%-a az 1501-10 000 fő lakosságszámú település polgármestere esetében;
  • 70%-a a 10 001-30 000 fő lakosságszámú település polgármestere esetében;
  • 80%-a a 30 000 fő lakosságszám feletti település polgármestere esetében.

Az új szabály szerint ráadásul már nem a köztisztviselői illetményalap - jelenleg 38 650 forint - 7-15-szeresét kaphatták a településvezetők, hanem a településnagyság szerinti új sávokban a mindenkori helyettes államtitkári illetményalap fix, 10-80 százalékában állapította meg a törvény a juttatásukat.

Elhalasztották, kivéve Tarlósnál

A 2013. januári bevezetést azonban elhalasztották, amit akkor Kósa Lajos debreceni polgármester azzal indokolt, hogy nem szeretnék, ha az érintettek díjazása akkor változna, amikor az országban egyébként "nem nagyon változnak" a fizetések. A Fidesz önkormányzati politikusa további érvként említette, hogy „helyesebb, ha nem a ciklus közepén, hanem a végén" vezetik be a változtatást.

Kósa Lajos a Fidesz őszi, önkormányzati választásokat értékelő rendezvényén Fotó: Polyak Attila - Origo

Így a következő cikluskezdetkor, vagyis a mostani őszi önkormányzati választás napjától léptették csak életbe a nagyobb városok vezetői számára az emelést, a kistelepülések első embereinek viszont a csökkenést jelentő változást. Kivétel azonban akadt. A halasztó hatályú rendelkezésbe szúrt félmondat alapján azonban a mintegy 3200 polgármester közül egyvalakinek mégis nőtt a bére.

Tarlós István és Orbán Viktor a Fővárosi Közgyűlés november 7-i alakuló ülésén Forrás: Polyák Attila

A kivétel Tarlós István volt, akinek 2013. január elsejétől mégis nőtt a fizetése. A főpolgármestert azóta miniszteri juttatás illeti meg, ezzel addigi - költségtérítéssel együtt - bruttó 873 ezer forintos bére 1,49 millióra nőtt. Igaz, korábbi alapbérével a városházi bérlistán csak a 40. hely körül szerepelt. Tarlós múlt héten megválasztott új helyetteseinek bérét csak most, két év csúszással igazították az övéhez.

Ha emelnek, nem csökken annyira

A most kezdődő ciklusban életbe lépett új bértábla alapján november elején kapták kézhez első, a csonka októberi hónapra járó fizetésüket azok a polgármesterek, akiknél jogerőre emelkedett a választás eredménye, és letették hivatali esküjüket, vagyis érdemben elkezdtek dolgozni. A közel 3200 településvezető közül majdnem minden második kevesebbet vihetett haza, mint korábban.

Fizetésnap: nem minden polgármester örült az összegnek Forrás: MTI/Faludi Imre

Ha viszont a Fidesz magáévá teszi, az Országgyűlés pedig elfogadja Boldog István módosító javaslatát, a következő, december elejei utalásnál azoknak a nagy része, akik kevesebbet kaptak, mégis korábbi fizetésüknek megfelelő összeget vihetnének haza újra. A változást Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke úgy kommentálta: jó lenne tudni, hogy a javaslat egyéni akció, vagy konszenzusos állásponttá válik.

Kastélyosdombó az egyik legkisebb település, mindössze 253 lakosa van Forrás: MTI/Sóki Tamás

Schmidt megerősítette: az biztos, hogy a parlamenti Fidesz-frakción belül a téma „a felszínen van", és ha az emelés - ami szavai szerint a kistelepülések esetében csak a korábbi jövedelmi szint visszaállítása - megtörténik, azt üdvözölné, hiszen „az 1500 fő alatti településeken októbertől brutálisan megvágták a polgármesteri illetményeket. Ez szerinte mintegy 1700 településvezetőt érint.

Közszolgálat közmunkásbérért?

A Boldog-féle javaslat a legkisebb, 500 fő alatti települések vezetőinél mintegy 50 százalékos béremelést jelentene, hiszen az eddigi mintegy bruttó 150 ezer forint helyett 224 ezer lenne a fizetés, amivel a nettó 100 ezer forint körüli összegről 150 ezerre nőne. Az 501-1500 fő közötti kategóriában a bruttó 299 ezerről 374 ezerre nőne, míg a nettó mintegy 200 ezerről közel 250 ezerre.

Egy kistelepülésen gyakran spórolásból kényszerülnek társadalmi megbízatású polgármestert választani Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az 1500 fő alatti, mintegy 1700 település többségének vezetője még mindig nem kapna annyi fizetést, mint az előző ciklusban, amikor a nettója 205-230 ezer forint körül volt. Rosszabb a helyzet azoknál az 1500 fő alatti településeknél, ahol a polgármester társadalmi megbízatású. Az ő fizetésük a „normál" polgármesterének a fele, vagyis egy 500 főnél kisebb településen most nettó 75 ezer forint.

Közmunkások szikkasztóárkot ásnak Szakoly határában Forrás: MTI/Balázs Attila

A nettó 75 ezer forint viszont alig több, mint az idén év elején a várható 2,4 százalékos infláció mértékével megemelt legmagasabb közmunkás-minimálbér. Az idén ugyanis egy közfoglalkoztatott 8 órás minimálbére nettó 50 632 forint, szakképzettséggel már 65 ezer, míg munkavezetőként 71 400 forint.