Több százezren emlékeztek meg a fővárosi temetőkben

Vágólapra másolva!
Mintegy 400 ezren keresték fel szombaton, mindenszentek napján a fővárosi temetőket, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről.
Vágólapra másolva!

Vasárnap, a halottak napján is nagyjából ugyanennyi látogatóra számítanak a temetőkben – mondta Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója az MTI-nek.

Közölte, egy baleset történt: egy kerékpáros nekiütközött egy autónak. Hozzátette: lopásról nincs tudomása. Tóth Gábor elmondta azt is, hogy a temetők környékén nagy forgalom volt, több helyen torlódás alakult ki. A sírkertek szombathoz hasonlóan vasárnap is reggel 7-től este 8 óráig tartanak nyitva.