Súlyosbították a pilisszentiváni gyilkosok büntetését

Vágólapra másolva!
Megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét azoknak a fiataloknak az ügyében, akik halálra vertek egy hajléktalan férfit Pilisszentivánon. Ketten tovább maradnak rács mögött. 
Vágólapra másolva!

A négy fiatal negyedórán át vert egy hajléktalant, aki belehalt sérüléseibe. A fiatalok közül első fokon ketten 6-6, társaik pedig 8-8 évet kaptak. A hat évet kapott tettesek ítéletét helybenhagyták, a másik két ember viszont 8 helyett 11 évet tölt börtönben.

Enyhe ítélet volt

A másodfokon eljáró bíró szerint az előző ítéletet többek között azért volt enyhe, mert a két vádlott találta ki, hogy verjék meg a hajléktalan férfit, ők kezdték üldözni, miután menekülni kezdett, és ők ütöttek először. A két, enyhébb büntetést kapó fiatal csak ezek után kapcsolódott be a verésbe.

A súlyosbítást az is indokolta, hogy a két férfi már felnőtt korú volt, míg társaik még nem töltötték be a 18-at – közölte a bíróság.

Közösen ittak

A négy férfi, akik közül ketten fiatalkorúak, jóban volt egymással. Hétvégéiket általában közös italozással töltötték egy Pilisszentiván határában lévő erdős részen. 2012 augusztusában is így indult az este. 9 óra körül találkoztak, és szokás szerint leitták magukat. Éjjel fél kettőkor indultak haza, de egyikük kitalálta, hogy menjenek be a közeli, már nem működő trafóházba, ahol egy hajléktalan férfi élt.

A hajléktalannal egyébként jóban voltak, sokszor a maradék italukat is neki adták. Csupán egyszer dobálták meg a férfit, aki nem hagyta magát, és viszonozta a támadást.

Már lefeküdt, amikor rárontottak

A hajléktalan férfi a matracán feküdt, amikor rátörtek, és számon kérték a korábbi dobálózást. Az egyik támadó pofon vágta, majd egyik társával együtt tovább ütlegelte. A hajléktalan kiszaladt az erdőbe, de oda is utána mentek. Ott már mind a négyen ütötték, verték, faágakkal is többször lesújtottak rá. Még életben volt, amikor otthagyták.

Sejthették, hogy baj van

Kettejüknek lelkiismeret-furdalásuk lehetett, mert másnap délelőtt visszamentek a helyszínre, hogy megnézzék, mi van a férfival, aki azonban addigra már halott volt. Összesen negyed órán keresztül rúgták, ütötték. Az orvos szakértő 74 sérülést talált a hajléktalanon, csonttöréseket, bevérzéseket, de a tüdeje jobb oldala is összezúzódott.