Napok óta győzködték Falust a visszalépésről

Falus Ferenc
Falus Ferenc kizárta, hogy visszalépjen Bokros javára és nem hisz a Nézőpont felmérésének
Vágólapra másolva!
Már a múlt héten gyakorlatilag eldőlt az MSZP, a DK és az Együtt–PM soraiban, hogy visszaléptetik közös főpolgármester-jelöltjüket, Falus Ferencet, akit a hétvégén győztek meg arról, hogy jelentse be: visszalép a MoMa jelöltje, Bokros Lajos javára, ahogy Magyar György független jelölt is teszi.
Vágólapra másolva!

Fogynak Tarlós István főpolgármester kihívói, miután az ellenzéki oldalon a három baloldali párt – MSZP, DK és Együtt–PM – által indított Falus Ferenc ma délben bejelenti visszalépését a MoMa jelöltje, Bokros Lajos javára.

Bokrosnak van jó esélye győzni

Nemcsak az Origo saját, nem reprezentatív szavazása, de egyes elemzők véleménye mellett úgy tudjuk, a belső felmérések is azt mutatták, hogy bár az utóbbi hetekben Falus Ferenc ismertsége nőtt, támogatottsága nem a várakozások szerint alakult, és Bokros Lajosnak több esélye lenne.

Sokan több esélyt adnának Bokros Lajos győzelmére, mint Falus Ferencére Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Sőt, a korábbi országos tiszti főorvos nyilvános szereplései, megszólalásai olykor inkább alkalmatlanságát erősítették, és többet ártottak neki, mint használtak.

Kínos volt Falus a sajátjainak is

Falus Ferenc és az őt támogató három párt dolgát nehezítette, hogy értesüléseink szerint a jelölt múlt heti, Tarlós István öt fő bűnét felsoroló sajtótájékoztató-sorozatához nem sikerült a baloldali ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjeit meggyőzni.

Falus Ferenc egyes nyilatkozatai, lépései ártottak a népszerűségének Fotó: Bielik István - Origo

Valójában ennek az volt az oka, hogy a polgármester-jelöltek nem voltak hajlandóak Falussal kampányolni, mert a többségük kínosnak érezte ezt.

Meglepő, de nem váratlan

Falusnak az Index.hu által közölt visszalépése nem volt ugyan teljesen váratlan, mégis meglepetésként hatott, miután az ellenzéki főpolgármester-jelöltek többsége hetek óta mást sem tett, mint bizonygatta, hogy nem lép vissza senki más javára. Az egyetlen kivétel Magyar György volt, aki a kezdetektől nem vetette el ezt a lehetőséget, mondván: induljon a legesélyesebb.

Jeges vödör, vers és más bakik

Falus Ferenc körül az utóbbi napokban-hetekben egyre fogyott a levegő. Az egész a jeges vödrös videóval kezdődött, amellyel sokak szerint bohócot csinált magából, és az őt támogató pártok sem örültek ennek, szűkebbre is vonták a mozgásterét.

Nem vált a javára az sem, hogy lemondta a többi jelölttel a politikai vitát Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A múlt héten erre tett rá egy lapáttal a Facebookon posztolt szabad vers, amiben Falus arról írt, miért ő az egyetlen.

Az sem vált Falus Ferenc előnyére, hogy a múlt héten lemondta a vitát az ellenzéki főpolgármester-jelöltekkel.

Magyar György is Bokros mögé áll

Szintén a volt pénzügyminiszter mögé áll be Magyar György független főpolgármester-jelölt, de információink szerint az ő elhatározása korábbi, mint Falusé, és csak pár nappal a választások előtt, október 8–9-e körül jelentette volna be, ám Falus döntése átírta a forgatókönyvet.

Magyar Györgyre helyetteseként számítana Bokros, ha győz a választáson Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Úgy tudjuk, Magyar visszalépésének formája az lett volna, hogy Bokros megnevezi őt, mint leendő helyettesét.

A PM nem támogatja Bokrost

A Párbeszéd Magyarországért (PM) sajnálja, de egyben megérti Falus döntését. Bokros Lajosnak jó munkát kívánnak a kampányához, ám tisztában vannak azzal, hogy a jobbközép Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjétől a zöld és baloldali értékek képviseletét nem várhatják maradéktalanul el. „Ezeket a továbbiakban egyéni jelöltjeink és polgármesterjelöltjeink képviselik az önkormányzati választáson.” A PM arra buzdítja a budapesti szimpatizánsait, hogy október 12-én mindenképpen menjenek el voksolni, és szavazzanak az Együtt-PM jelöltjeire.

Lesznek-e más visszalépések?

Értesüléseink szerint még Falus mai bejelentése után sem várható, hogy akár Staudt Gábor, a Jobbik jelöltje, akár Csárdi Antal, az LMP jelöltje vagy Bodnár Zoltán, a Liberálisok jelöltje – ő keményen bírálta a napokban Falust – visszalépne Bokros Lajos javára.

Bodnár Zoltán keményen bírálta Falust, és aligha lép vissza Bokros javára Forrás: Origo

Így várhatóan Falus és Magyar György támogatóival a háta mögött, de három másik vetélytárssal indul Bokros Tarlós ellen október 12-én.

Tarlós nem kívánja minősíteni, ami a baloldalon történik

Tarlós István nem kívánta kommentálni, hogy főpolgármester-jelöltek lépnek vissza az önkormányzati választás előtt.

A főpolgármester egy más témájú hétfői eseményen újságíróknak azt mondta: „ami a politikai túloldalon történik most már negyedik hónapja, az elég nehezen értelmezhető”, és egyáltalán nem szükséges minősítenie.

Az mindenesetre érdekes, hogy nem maradt baloldali jelölt és a baloldali pártok logója a főpolgármester-jelölti szavazólapon nem is fog szerepelni – jegyezte meg Tarlós István.