Félméteres késsel rontott a trafikosokra

Vágólapra másolva!
Három napon belül két trafikot rabolt ki egy férfi Dunaújvárosban. Egy barátja segítette, mindketten előzetesbe kerültek.
Vágólapra másolva!

A férfi először a Korányi Sándor utca egyik dohányboltjába tért be, ahol a kamera rögzítette a támadást. Annyi látszik a felvételen, hogy az arcát valamilyen ruhadarabbal eltakaró férfi egy 50 centiméteres késsel a kezében hadonászik, fenyegeti vele az eladót. Át is adták neki a kasszában lévő pénzt.

A rabolt összeg valószínűleg nem lehetett túl nagy, mert a hosszúkéses újra lecsapott: két nap múlva a Károlyi Mihály soron fosztott ki egy dohányboltot, ugyanúgy, ahogy az előzőt.

A rendőrök hamar rájöttek, hogy ki a férfi, és az utolsó rablás után egy nappal el is kapták. Kiderült, hogy volt egy segítője is. A bíróság a 27 és 35 éves dunaújvárosi férfiakat előzetes letartóztatásba helyezte – tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.