Gój motorosokat vendégelt meg Brüsszelben Szanyi Tibor

goj motorosok
Vágólapra másolva!
Fogadásból. Úgy volt, hogy hallgatnak róla, de többet vártak tőle házigazdaként.
Vágólapra másolva!

Brüsszelben látta vendégül a Gój Motoros Egyesület több tagját Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő. Erről maga a motorosegyesület elnöke, Mészáros Imre számolt be Facebook-oldalukon még csütörtökön.

Azt írta még tavaly kötöttek fogadást Szanyi Tiborral a tavaszi választásokról. Abban állapodtak meg, hogy ha a Fidesz veszít, meghívják Szanyit és társait egy budai vendéglőbe. Ha viszont megint kétharmaddal nyernek, akkor Szanyi hívja meg őket Brüsszelbe. Az eredmény ismert.

A beszámoló szerint a szocialista képviselő kissé vonakodva ugyan, de végül eleget tett a meghívásnak szeptemberben. Viszont a Gój Motorosok szerint nem volt túl jó házigazda, fapados légitársasággal utaztatta ki őket, nem várt rájuk a reptéren, az Európai Parlament plenáris üléstermébe sem vitte be a csapatot, és csak egy menüvacsorára hívta meg őket.

A motorosok az EP-ben Forrás: Facebbok

Mészáros azt is írta, hogy szerinte Szanyi képviselői repikerete terhére vendégelte meg őket, pedig szerinte saját zsebből lett volna tisztességes. Az Indexnek azt mondta, a képviselő megkérte őket, hogy hallgassanak az útról legalább november 1-jéig, de annyira nem volt velük korrekt Szanyi, hogy úgy érezte, be kell róla számolnia. Szanyi Tibor nem kommenálta az ügyet.