A DK letahózta és lebunkózta a miniszterelnököt

Vágólapra másolva!
Keményen bírálták Orbán Viktor miniszterelnököt az ellenzéki pártok szombati, a KDNP rendezvényén mondott beszéde miatt. Volt, aki szűklátókörűségről, más veszedelmes szavakról, a Demokratikus Koalíció szóvivője egyenesen tahóságról beszélt. 
Vágólapra másolva!

Alaposan megkapta a magáét az ellenzéktől Orbán Viktor miniszterelnök a szombati beszéde miatt. A KDNP 70. születésnapi rendezvényén többek között arról beszélt, hogy a "politikai korrektség, ami a régi politikai világot meghatározta, valójában egy olyan taburendszer, amely megfoszt bennünket az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől és az őszinte beszéd lehetőségétől is".

„Egy beszűkült, szűklátókörű, folyamatosan sikertelenségre ítélt Magyarország képe ez sajnos, amiből miniszterelnök úr már láthatóan nem tud kijönni” – reagált az RTL Klub Híradójának Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke. Schiffer András, az LMP társelnöke azt mondta: „Veszedelmes, hogy ha egy miniszterelnök olyan üzenetet küld a nyilvános térbe, hogy adott esetben szabadon sérthetjük embertársaink emberi méltóságát.”

‎A legkeményebb a DK szóvivője, Gréczy Zsolt volt, aki szerint "Orbán Viktor újabb határokat rúgott fel, és ismét kimutatta a foga fehérét. Amiről ő beszél, hogy nincs szükség politikai korrektségre, nem nagyon érdemes válogatni a szavakban

Ilyeneket demokrata nem mond."