Vágólapra másolva!
Falus Ferenc komolytalan, inkompetens, eljátssza a reményt, fideszes a vitakultúrája és feladja Budapestet - sorolta a baloldali összefogás jelöltjének „bűneit" egy másik főpolgármester-jelölt, a liberális Bodnár Zoltán. Állítja, ezzel nem a Fidesznek kampányol, de nem hagyhatta szó nélkül.
Vágólapra másolva!

Nem a Fidesz vagy a kormánypárt által támogatott Tarlós István mellett kampányol - állítja a Liberálisok főpolgármester-jelöltje, aki Falus Ferenc 5 főbűne címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján alaposan kiosztotta politikai vetélytársát.

Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje nem kímélte Falus Ferencet Forrás: Origo

Bodnár Zoltán arra a kérdésre, hogy akkor miért támadja ilyen élesen az MSZP, az Együtt-PM és a DK közös főpolgármester-jelöltjét, azt válaszolta: nem hagyhatja szó nélkül azt a sok esetlenséget, amit a baloldali pártok és Falus elkövet.

A főpolgármester-jelöltet bosszantja a sok esetlenség, amit a baloldal művel Forrás: Origo

Falus Ferenc komolytalan jelölt - állapította meg Bodnár, ennek alátámasztására pedig öt esetet is felsorolt: az emlékezetes jeges vödrös videót, Falus lovas hasonlatát, politikai ambíciójának hiányát, a fagyizós történetet, valamint a Facebookján közzétett, Én vagyok az egyetlen kezdetű verset.

Bodnár szerint Falus inkompetens is, mert bár tisztességes ember, és kiváló orvos, politikai tudása, tapasztalata nincs, ideje pedig nem volt felkészülni a város irányítására. Eljátszotta továbbá annak a reményét, hogy Budapesten legyőzze a Fideszt, ami a következő parlamenti választásra is reményt adhatna az ellenzéknek.

Bodnár nem lép vissza

„Folyamatosan nyomást gyakorolnak ránk, hogy lépjünk vissza" - mondta a Liberálisok főpolgármester-jelöltje, aki kijelentette: ő biztosan nem lép vissza senki javára. Bodnár Zoltán úgy vélte, ki kell lépni ebből a visszalépési „körtáncból", mert ez csak az egyéni pártérdekek palástolására szolgál.

Falus hibái közé sorolta Bodnár azt is, hogy a Republikon Intézet csütörtöki konferenciáján Falus lemondta a szereplést, és így a nyilvános vita lehetőségét is a többi ellenzéki főpolgármester-jelölttel. Ez a megfutamodás Bodnár szerint a Fidesz vitakultúrájára jellemző. Azt is felrótta Falusnak és az őt támogató baloldali pártoknak, hogy feladják Budapestet, mert nem is törekedtek szélesebb körű összefogásra.

30 millióból kampányolnak

A Magyar Liberális Párt által szeptemberben felvett 30 millió forint bankhitelből fedezi kampányát a párt főpolgármester-jelöltje - mondta Bodnár Zoltán. A hitelre vélhetően azért volt szükség, mert maga a párt sem dúskál a javakban. A tavaszi országgyűlési választás eredményei alapján újraosztott állami párttámogatásból körülbelül 70 millió forint jut az idén Fodor Gábor pártjának.