Feljelent az MSZP: manipulált a hangfelvétel

Kőrös Péter
Kőrös Péter, az MSZP helyi kampányfőnöke
Vágólapra másolva!
Feljelentést tesz pénteken az MSZP, miután a Kőrös Péternek, a szocialisták XVIII. kerületi frakcióvezetőjének és kampányfőnökének tulajdonított, leleplezőnek szánt hangfelvételről szakértő kiderítette: az valószínűleg manipulált, vágott anyag.
Vágólapra másolva!

Kőrös Péter az Origónak elmondta: a hanganyag elemzése azt mutatta, hogy 4-5 helyen meg van vágva a hang, tehát nem folyamatos, egybefüggő szövegről van szó, hanem olyanról, amit valószínűleg több, eltérő időben felvett hanganyagból „manipulatív céllal vágtak össze".

Kőrös Péter, az MSZP helyi kampányfőnöke Forrás: bp18.hu

A pestisracok.hu tette közzé a felvételt, amelyen Kőrös arról is beszélt, hogy „ellenzékből nem kell reálisnak lenni". Az is hallható, hogy a fele sem volt igaz annak, amit korábban a fideszes polgármesterről terjesztettek.