Budapest a legmagányosabb város

városi madarak
Galambok a Moszkva téren, amely a tervek szerint ismét Széll Kálmán tér lehet. Huszonhat budapesti közterület kaphat új nevet a jövőben a főpolgármester előterjesztése szerint. A kormánypárti többségű testület április 27-én dönthet a főpolgármester javaslatáról.
Vágólapra másolva!
Budapesten csaknem 75 ezren keresnek társat az interneten. Ez több mint Szolnok vagy Tatabánya teljes lakossága. A legkevesebben Szabolcs megyében szeretnének ismerkedni.
Vágólapra másolva!

Budapest, a társkeresők Mekkája

A fővárosban az országos átlag közel kétszeresét is eléri az ezer főre jutó társkeresők száma. Budapesten csaknem 75 ezren keresnek párt maguknak, ami több mint akár Szolnok vagy Tatabánya lakosainak száma – olvasható a Randivonal internetes társkereső oldal legfrissebb felmérésében.

A képzeletbeli dobogó második fokán a Győr-Moson-Sopron megyei társkeresők állnak, míg a harmadik legmagányosabb országrész Csongrád megye lett. Vagyis, a legtöbb párkereső férfi és nő a főváros mellett Győrben, Sopronban és Szegeden van.

A szerelem mindenkinek jár Forrás: Thinkstock

Szabolcsban az igazi

Legkevesebben Nógrádból és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből keresnek társat maguknak, de jóval az országos átlag alatt található Borsod, Békés és Pest megye is.

Társkeresők Thinkstock

Érdekesség az is, hogy Budapesten a nemek aránya teljesen kiegyenlített, szinte ugyanannyi férfi keresi társát, mint nő. Vas és Zala megyében viszont főként a férfiak keresik a szerelmet: majdnem minden nőre két férfi jut. A kutatásból kiderül az is, hogy a magyar társkeresők 6 százaléka külföldön él, onnan keresi az igazit.