Simicska Lajos két káderét is elküldhetik

Paks atomerőmű
Baji Csaba, Paksi atomerőmű
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor és Simicska Lajos harca és a Magyar Villamos Művek olvadó nyeresége is közrejátszhat abban, hogy meneszthetik Baji Csabát, az energetikai cég elnök-vezérigazgatóját. A csata következő áldozata Németh Lászlóné lehet.
Vágólapra másolva!

Baji Csabát a 2010-es kormányváltás után nevezték ki az állami energiacsoport élére, korábban az E-OS nevű kisebb energiacéget vezette, amely Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekkörébe tartozik.

Forrás: Bielik István

Az elnök-vezérigazgató távozásáról az MVM október közepi közgyűlésen dönthetnek – értesült a Népszabadság meg nem nevezett piaci szereplőktől. A lap szerint kezdetben Baji Csaba tevékenykedése illeszkedett a kormányakarathoz, ez pedig kiegyensúlyozott viszonyt vetített előre a Fidesz-kormánnyal. Ez azt jelentette, hogy amit a kormány, különösképpen Orbán Viktor kigondolt, azt az MVM-nek aggálymentesen meg kellett valósítania.Ez később bizonyos feszültségekhez vezetett.

A kormányzati akarat leginkább arra vonatkozott ugyanis, hogy az addig csak villamos energiával foglalkozó MVM-nek át kellett nyergelnie a gáziparra is, és míg az energiacég 2012-ben még 74 milliárd forintos csoportszintű profitot realizált, addig tavaly ez már csupán 32 milliárd volt.

Németh Lászlóné lehet a következő

Az Orbán Viktor és Simicska Lajos között dúló harc fordulópontja lehet, ha Németh Lászlóné a mostani feladatkörét sem tarthatja meg – írta a 444.hu. A lap emlékeztetett rá, hogy az új kormány nyári megalakulásakor első lépésként a miniszterelnök elvette a fejlesztési minisztérium irányítását Németh Lászlónétól.

Fotó: Mudra László - Origo

Némethné a Miniszterelnökségre került államtitkárnak, ahonnan postát és a „nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat" ellenőrzi. "A szombati sárvári felvonulás erős jelzés volt: együtt van a csapat és nem akarnak visszavonulni" – értékelte a lapnak Simicska Lajos és köre látványos megjelenését egy, a „holdudvar és a miniszterelnök küzdelmét" közelről figyelő ember.

Arra figyelmeztetett, hogy Németh Lászlóné jelenléte különösen fontos volt, a Miniszterelnökség államtitkáraként dolgozó politikus kiszorítása a kormányból szerinte újabb szintre vinné a háborút.Némethné komoly ambícióit jelzi, hogy kedden a Napi Gazdaság konferenciáján komoly átalakításokat ígért az MFB működésében.