Ne ijedjen meg, ha idegen katonai konvojt lát az M1-esen

Vágólapra másolva!
Az osztrák határ felől jönnek, a Bakonyba tartanak. Óvatosan közelítse meg őket!
Vágólapra másolva!

Újabb katonai konvojok érkeznek a Magyar Honvédség (MH) őszi kiképzési gyakorlatára. Szerdán és csütörtökön az M1-es autópályán, majd a 82-es és a 8-as úton lehet számítani rájuk - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A járművek szerdán és csütörtökön jönnek Ausztria felől az M1-esen Győrig, majd a 82-es és 8-as úton mennek tovább a gyakorlótérre. A Magyar Honvédség kíséretet biztosít számukra a határtól. A minisztérium azt kéri, hogy a közlekedők óvatosan közelítsék meg a konvojt, segítve a biztonságos és folyamatos haladást.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság több nemzet részvételével zajló Közös Fellépés 2014 nevű kiképzési sorozatát szeptember 8. és október 17. között tartják a Bakonyban. Közel 1300 katona 400 technikai eszköz vesz részt rajta.