120 forintos aranytömbért adta el lovait az átvert gazda

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot is kapott az a négy ember, akik hamis aranytömböt ajánlottak hét darab lóért, és lószerszámokért. Fenyegették is a lovak gazdáját, aki végül elfogadta az aranyat, ami 3 millió helyett csupán 120 forintot ért. 
Vágólapra másolva!

A négy lókereskedő Zalacsányban akart üzletet kötni a lovak gazdájával, aki hét lovat, lószerszámokat, nyergeket, lovaskocsit, és 8 mázsa zabot akart eladni még 2010-ben. Megállapodtak, hogy 2 millió 400 ezer forintot fizetnek értük.

Békéscsabára indult a szélhámos csapat

Mikor fizetniük kellett volna, azt mondták, hogy csak 500 ezer forint van náluk. Azt, és az egyik autót, amelyikkel mentek, előlegként odaadják. Ez azonban nem tetszett a gazdának, ezért meggyőzték, hogy menjen velük Békéscsabára, ahol kifizetik a teljes összeget. Közben a lovak tulajdonosa megkérte társát, hogy csak akkor pakolja le az árut, ha előtte odaszólt, hogy kifizették a pénzt.

Süket a telefon

A telefon persze nem csörgött. A gazda kezdte feladni a reményt, így felhívta a szállítót, hogy forduljon vissza Zalacsány felé. Ekkor derült ki, hogy a szállító egy korábban, mástól kapott telefonhívás után lepakolt egy mezőkovácsházi lakóház előtt. Pénz persze még ekkor sem volt.

Előkerült az aranytömb

A ”csapat” később ehhez a házhoz ment. Itt a vásárlók fenyegetni kezdték a gazdát, aki azt mondta, hogy kihívja a rendőröket. Ekkor egyikük felajánlotta, hogy egy aranytömböt ad, addig amíg nem lesz készpénzük. Azt mondta, hogy 3 millió forintot ér, így még a gazda tartozik nekik 600 ezer forinttal. Megegyeztek és a gazda hazament, az aranytömböt másnap vizsgáltatta be.

Jött a meglepetés

Kiderült, hogy a 249,1 gramm tömegű tömb vasból van, és körülbelül 120 forintot ér. Közben a lókupecek a lovakat és az összes lószerszámot is eladták egy ismeretlennek. Az ügyben most született jogerős ítélet. A kereskedők felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, és 2 millió 300 ezer forintot is kell fizetniük az átvert lótulajdonosnak.