Vágólapra másolva!
Két talicskányi marhatrágyát öntött a Földművelésügyi Minisztérium egyik kapuja elé az Együtt-PM. Akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola által fenntartott biogazdaság földjein az új bérlők vegyszereket használnak.
Vágólapra másolva!

500 hektárnyi föld tönkretételéről beszélnek

A korábban húsz évig vegyszermenetesen művelt földek „tönkretétele zajlik”, ha most abbahagynák a vegyszerezést, akkor is legalább öt év kellene, hogy ezek a területek újra elnyerhessék a bio minősítést – mondta Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja az MTI-nek.

Szerinte, majdnem ötszáz hektárnyi állami minősítésű földet tesznek tönkre a vegyszerezéssel. Miután a műtrágyázás nagy mértékben csökkenti az állami földek értékét, ezért Szabó Rebeka azt mondta, hogy ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz. Szerinte, az új bérlők nem értenek a földműveléshez.

Szabó Rebeka, korábban képviselőként a Parlamentben Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Sarlatánnak tartják az új bérlőket

Minden, ami Kishantoson történik, „politikai bosszú” – vélekedik Szabó Rebeka. Azt mondta, ebben a kormánynak hatalmas a felelőssége. Mint fogalmazott, egyrészt támogatják az új bérlőket, másrészt nem várták meg, hogy a folyamatban lévő jogvita lezáruljon.

Végül felszólította a kabinetet: bontson szerződést a „sarlatánnak mondható új bérlőkkel” és tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy Magyarországon növekedjen a bioművelésű területek aránya.

Reagált a szaktárca

A Földművelésügyi Minisztérium szerint környezettudatos gazdálkodás folyik Kishantoson. Közleményükben azt írták: a Párbeszéd Magyarországért Párt valótlanságokat állít, mikor vegyszerezéssel vádolja a kishantosi gazdálkodókat. Közölték: az agrár-környezetgazdálkodási programban foglalt kötelezettségeknek minden új családi gazdálkodó is maradéktalanul eleget tett. A 2013 októberében megkötött haszonbérleti szerződések értelmében az első gazdasági évben biogazdálkodtak a pályázat nyertesei. Az új haszonbérlők önkéntes nyilatkozatban vállaltak kötelezettséget a minimumkövetelmények betartására is a haszonbérleti szerzdőséek lejártáig.