Súlyos buszbaleset Földeáknál

Vágólapra másolva!
Tizennégy ember sérült meg a Csongrád megyei Földeáknál, amikor buszuk egy árokba csúszott.
Vágólapra másolva!

Rómából tartott Romániába az a busz, amelyik egy körforgalomból kihajtva az úttest melletti árokba csúszott hétfőn reggel. A járműben 32 román állampolgár utazott, 14-en megsérültek, ketten súlyosan. A sérülteket a mentők kórházba vitték.

Árokban a busz police.hu

A busz hátulja és eleje között 2-3 méternyi a szintkülönbség. Az utasokat csak úgy tudták kimenekíteni, hogy a tűzoltók a jármű több ablakát is betörték.

Azt, hogy pontosan hogyan történt a baleset, még nem tudni, a helyszínelés és a mentés jelenleg is tart – mondta az Origónak Molnár Krisztina, a megyei katasztrófavédelem szóvivője.