Vágólapra másolva!
Pokorni Zoltán az várja, hogy a jövőben az új rendszerben a főváros működése „higgadtabb, jobb és tárgyszerűbb” lesz. A volt szakminiszter beszélt az oktatás jelenlegi helyeztéről is. Szerinte csak duzzad a Nemzeti alaptanterv. A Fidesz alelnöke, a XII. kerület polgármestere azt is mondta, hogy javasolja Navracsics Tibornak, emelje be programjába az európai diákhitel gondolatát.
Vágólapra másolva!

Nem lefutott a választás

Pokorni Zoltán arról, hogy lefutott lenne választás, azt mondta: a fideszes polgármestereknek az utolsó percig végezniük kell a munkájukat, az elbizakodottság komoly csapda. 2002 óta a kötelező óvatosság ott van a fideszes politikusok többségében, és ez jó is így - tette hozzá. Az önkormányzati választási részvételt a parlamenti és EP-voksolás közé várják, és egy évben három szavazás valóban sok – mondta Pokorni a HírTv P8 című műsorában.

Pokorni Zoltán elmondta: hét polgármesterjelölt van a XII. kerületben, és akárki jut be a polgárok akaratából a képviselő-testületbe, mindenkivel kiválóan együtt lehet működni.

Pokorni Zoltán Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Fidesz-KDNP közvélemény-kutatók által mért jelentős előnyéről úgy vélekedett: nincs igazi ellenfél, az ellenzék nem tudott alternatívát mutatni, és még ha nem is tökéletesen, de nagyon sok mindent történt - és nem csak fővárosban - az elmúlt négy évben.

Tarlós „pokróc modorú” ember

Sok igazság van abban, hogy a főpolgármester „pokróc modorú” ember, de visszavette a vízműveket a külföldi tulajdonosaitól és Demszky Gábor nem tudta vagy nem akarta ezeket a kérdéseket megoldani. Amióta a jelöltek neve nyilvánosságra került, Tarlós István kifejezetten lubickol - véli a Fidesz alelnöke.

Minél inkább tisztában van valaki a valóságos gondokkal, annál racionálisabb a döntése - fejtette ki a hegyvidéki polgármester, hozzátéve: azt várja, hogy higgadtabb, jobb, tárgyszerűbb lesz a főváros működése.

Pokorni Zoltán és Navracsics Tibor a Parlamentben Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A 3-as metróhoz lassan negyven éve nem nyúltak hozzá, a szocialista politikusok semmilyen anyagot nem terjesztettek elő a rekonstrukcióra. Az, hogy az ő csapatuk miért nem nyúlt érdemben hozzá, kíván némi magyarázatot - mondta. Szerinte a 4-es metró tető alá hozása volt a feladat, illetve a 2-es metrónál a kocsik cseréje.

„Túl sokat akarnak a gyerekeknek megtanítani”

Az oktatáspolitikáról azt mondta: nem múlik el a téma iránti érdeklődése, igyekszik visszafogottan, keveset nyilatkozni, de az élete nagy része azért ezzel telt. Arról, hogy Hoffmann Rózsa volt köznevelési államtitkár a napokban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átalakításának szükségességéről beszélt, azt mondta: nem lenne helyes, ha politikusi nyilatkozatait értékelné, de mindenkinek joga a van a véleményét megváltoztatni.

A 198 tankerületnek kell minél több döntési jogot adni, már-már az autonómiáig elmenve, szabályokkal össze kell fogni őket, de nem napi kézi vezérléssel. Szerinte ebbe az irányba megy az új összetételű kormány politikája is.

„Továbbra is túl sokat markolunk”, túl sokat akarnak a gyerekeknek megtanítani, és csak duzzad a Nemzeti alaptanterv, továbbá a hátrányos helyzetű diákok iskoláit sem tudták megerősíteni - említett néhány problémát.

Pokorni Zoltán és Rogán Antal az Országgyűlésben Fotó: Mudra László [origo]

A hallgatói önkormányzatokról a korábbi oktatási miniszter azt mondta: nem a HÖK önmagában a baj, bár valóban eluralta egyfajta haszonelvű szemlélet, de ebből nem az fakad, hogy nincs rá szükség. Az nem jó, ha gazdasági társaságot, vállalkozásokat visznek. A hallgatói önigazgatás fontos terep sok minden megtanulására, és nagy hibát követnének el, ha a válságtünetek miatt "a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket". Kiemelte: nem dobhatják oda az egyetemek a gólyatáborok szervezését a hököknek.

Örül Navracsics Tibor uniós biztosi megbízatásának - jegyezte meg, hozzátéve: azt javasolja, a felsőoktatás területén emelje be programjába az európai diákhitel gondolatát.