Elfelejtheti az autót Budapesten a hétvégén

útlezárások dugó forgalmi dugó térkép
Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig mindenki felejtse el, amit eddig a fővárosi közlekedésről tudott, és ami a legfontosabb, ne üljön autóba! Futóverseny, Nemzeti Vágta, színházi és kulináris fesztiválok miatt útlezárások, terelések várnak a járművekre, menekülőút alig akad. Jobb, ha idegeskedés helyett inkább sétál egyet, iszik egy sört, és megkóstol valami finomságot.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Autómentes Hétvégét az Európai Mobilitási Hét keretében az Andrássy úton tartják. A Nemzeti Vágtát és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket idén is a Hősök terén és környékén rendezik. A Lánchíd és a Széchenyi tér környékén pedig egy futóverseny, valamint a környezetbarát járművek versenye és seregszemléje miatt nem lehet majd közlekedni.

Péntek és szombat este az Operettszínház szezonnyitó rendezvényét tartják a Nagymező utcában, míg szombat este az Andrássy úton az Operaház tart szabadtéri programot. Közben a budai Várban az Édes Napok nevű gasztronómiai rendezvényen lehet múlatni az időt.

Forrás: Origo

Már péntek estétől lezárnak sok utat

A rengeteg program miatt sok főútvonalat lezárnak. Már péntek estétől forgalomkorlátozásokra kell számítani a Lánchídon, az Andrássy úton, a József Attila utcában, a Széchenyi István téren, majd szombattól a Dózsa György úton is.

Péntek 18 órától lezárják az Andrássy utat, a Szinyei Merse Pál utcát és a Felső erdősort, a Rózsa utcát és a Csengery utcát egy-egy szakaszon. Egész hétvégére lezárják a Jókai teret, a Hajós utcát és a Dalszínház utcát. A Nagymező utcába csak 17-21 óráig nem lehet behajtani.

A hétvégén lovak vágtatnak majd a Hősök terén Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Este 10 órától vasárnap reggelig megközelíthetetlen lesz autóval a Lánchíd, a Széchenyi István tér, a József Attila utca, a Széchenyi felső rakpart és az Akadémia utca. Szombaton és vasárnap zárják le a Hősök terét és a Dózsa György utat a térnél reggel 8-tól este 8-ig.

Csak a villamosban bízhatunk

Azon kívül, hogy az autósok mattot kaptak, a közösségi közlekedést választóknak sem lesz egyszerű a dolguk. Sok járat nem arra megy most, amerre egyébként szokott. A Budapesti Közlekedési Központ azt javasolja, hogy aki teheti, kötöttpályás járművet válasszon.

Jobban járunk a villamossal Forrás: MTI/Jászai Csaba

A kisföldalatti szombaton 17 órától az utolsó járatindulásig a Vörösmarty tér felé nem áll meg az Operánál. Péntek estétől vasárnap hajnalig a 16-os és a 916-os busz módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik. Másfelé megy a 105-ös busz is, péntek este és vasárnap egész nap a Podmaniczky utcán, a 72-es troli vonalán közlekedik. Ugyanez a busz szombaton az Erzsébet hídon megy át.

A 979-es autóbusz pénteken a késő esti üzemkezdettől hétfő hajnalig az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán jár majd. A 20E autóbusz szombat reggel 8 és este 8 között megy másik útvonalon. Káposztásmegyer felé nem érinti a Hősök terét és a Róbert Károly körút megállót. A 30-as, 30A és a 230-as autóbusz szintén szombaton és vasárnap reggel 8 és este 8 között megy máshol, mint eddig. A buszok Káposztásmegyer felé kihagyják a Hősök terét.

Akár ilyen sorok is lehetnek Forrás: MTI/Beliczay László

A 70-es pénteken délután fél öttől el sem indul, helyette csuklós buszt küld a BKV. Az is 70-es lesz majd, de kihagyja az Izabella utca/Király utca, a Király utca, az Akácfa utca, az Andrássy út (Opera M) és a Zichy Jenő utcai megállókat. A 75-ös trolibusz útvonala szintén módosul. A Jászai Mari tér felé nem áll meg a Zichy Géza utcánál, az Ötvenhatosok terén, a Dvořák sétányon, az Olof Palme sétányon és a Hősök terénél. A Puskás Ferenc Stadion felé pedig a Hősök tere, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út, az Ötvenhatosok tere és a Zichy Géza utca marad ki.