Folyamatos az apadás

Vágólapra másolva!
Lassan, de folyamatosan apad a Lajta, csökken a Rába vízszintje is, így több szakaszon csökkentik az árvízvédelmi készültség szintjét, közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Vágólapra másolva!

Németh József tájékoztatása szerint a Lajta mentén szombaton reggel hat órától másodról első fokúra enyhítik a készültség szintjét. Jelezte azt is: a Rába apadása miatt Börcs, Lébény, Hanságliget, Szentkereszt, Győrsövényháza és Rábcakapi térségében, az Árpás-Répcementi árvízvédelmi szakaszon, Nicknél, Uraiújfalunál, Marcaltőnél, Kemenesszentpéternél, Pápocnél és Ostffyasszonyfánál este hat órától megszűnik az addig első fokú készültség.

Az igazgatóság honlapján nem sokkal korábban közzétettek szerint a Lajta reggelre apadt a harmadfokú készültség szintje alá, másodfokig pedig várhatóan késő éjszaka csökken a szintje. Zavartalan a Rába apadása is. Jelezték: a Rába szintje Vas és Győr-Moson-Sopron megye határán az esti órákban csökkenhet az első fokú készültség határértéke alá. A szakemberek arra számítanak, hogy a Győr közelében fekvő Gyirmótnál hosszan, péntek délutántól szombat reggelig tetőzik a folyó, és szombat éjjelre csökken a vízszint a másodfok határértéke alá.