Rekordokat döntenek az áradó folyók

áradás árvízkár családi ház EGYÉB TÁRGY ÉPÜLET FOTÓ ÁLTALÁNOS homokzsák Lakóépület pakol TÁRGY Kerkaszentkirály, 2014. szeptember 15.
Homokzsákokat pakolnak egy ház elé a vízzel elöntött utcán 2014. szeptember 15-én a Zala megyei Kerkaszentkirályon, ahol
Kerkaszentkirály, 2014. szeptember 15. Homokzsákokat pakolnak egy ház elé a vízzel elöntött utcán 2014. szeptember 15-én a Zala megyei Kerkaszentkirályon, ahol a megáradt Kerka és a Mura vize elöntötte a település alacsonyabban fekvő részeit. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerint a korábban vártnál magasabban, 555 centiméter körüli rekord vízállással tetőzhet éjszaka a Mura Letenyénél. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A szakemberek felkészültek az árvíz elleni védekezésre, több mint háromezren dolgoznak a gátakon. Tűzoltók, rendőrök, polgárőrök, önkéntesek és a rendészeti szakközépiskola diákjai is homokzsákokat töltenek vagy pakolnak. A következő 48 óra elsősorban Szentborbás és a Drávaszabolcs között teszi majd próbára az embereket.
Vágólapra másolva!

Egész éjszaka védekeztek

Pár napig kevesebb lesz ugyan a csapadék, mégsem dőlhetnek hátra a katasztrófavédelem és a vízügyi hatóság szakemberei. Éjszaka ugyan csökkent a Mura 554 centiméteres vízszintje Letenyénél – ahol legutóbb 1972-ben 514 centivel tetőzött a folyó –, de a védekezésre továbbra is szükség van, hiszen a töltéseket még mindig áztatja az eső.

Homokzsákokat pakolnak egy ház elé a vízzel elöntött utcán a Zala megyei Kerkaszentkirályon Forrás: MTI/Varga György

A Mura mentén egész éjszaka védekeztek. Az elmúlt 24 órában Kerkaszentkirályon, Muraszemenyén, Murarátkán, Letenyén, Tótszerdahelyen, Molnáriban és Murakeresztúron mintegy ezer ember dogozott a gátak megerősítésén. Köztük hivatásos és önkéntes tűzoltók, rendőrök, rendőr szakközépiskolások, vízügyi szakemberek és számos önkéntes. A védműveket szinte mindenhol meg kellett erősíteni. Összesen 65 ezer homokzsákot használtak fel.

Fokozott készültség

A Tótszerdahely alatti szakaszon továbbra is árad a Mura – tájékoztatta szerkesztőségünket Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Országszerte jelenleg mintegy 3 ezren dolgoznak elszórtan az áradó folyók menti településeken. A következő napokban elsősorban a Drávára koncentrálnak a szakemberek.

Ugyanolyan összehangolt védekezésre van szükség, mint tavaly a dunai árvíz idején – hangsúlyozza a szóvivő. Hajdu Márton szerint azért nehéz a helyzet, mert a veszélyeztetett települések elszórtan helyezkednek el az országban. A Nagykanizsán kijelölt katasztrófavédelmi régiós irányító törzs folyamatosan szervezi az emberek és eszközök átcsoportosítását az árhullámnak és a várható tetőzéseknek megfelelően. A településeken a katasztrófavédelem tisztjei irányítják a védekezési munkálatokat, amelyekben részt vesznek a tűzoltók, a vízügyi hatóság szakemberei, a rendőrök, a rendészeti szakközépiskola diákjai és önkéntesek is.

Ugyanolyan összehangolt védekezésre van szükség, mint tavaly a dunai árvíz idején. Forrás: MTI/Varga György

Újra otthon

A Kebele-patak vízszintjének csökkenése után ma reggel visszatérhettek otthonukba a vasárnap kitelepített két zalai falu lakói is. Zalaszombatfáról és Szijártóházáról 82 lakót helyeztek biztonságba. Hajdu Márton elmondta, hogy a Zala megyei Csernecen hárman még nem költözhettek vissza. Hasonló a helyzet Baranyában: Kisvaszar és Drávapalkonya településeken összesen kilencen, a Vas megyei Sorkikápolnán pedig ketten várnak arra, hogy hazamehessenek. Eddig összesen 285 embert kellett kitelepíteni, közülük sokan már hazatérhettek – tette hozzá a szóvivő.

Önkéntesek, rendőrök, a katasztrófavédelem és a NAV munkatársai is homokzsákokat pakolnak Murarátka határában Forrás: MTI/Varga György

Felkészültek a védekezésre

Nagyon oda kell figyelni, hiszen Drávaszabolcsnál is rekordszinten tetőzhet a folyó – hangsúlyozza Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Felügyelőség szóvivője. A Dráva eddigi legmagasabb vízállása 1972-ben 596 centi volt. A következő 48 órában egyértelműen a Szentborbás és a Drávaszabolcs közötti szakaszon lesz szükség fokozott védekezésre. Ugyanakkor itt könnyebb a helyzet, mert a települések mentén egy jól kiépített állami védvonal húzódik. Feljebb, a Dráván már lehetnek kritikus részek. Az ottani településeken a helyi önkormányzat gondoskodik a védekezésről, amennyiben kérik, van lehetőség arra, hogy a vízügy szakemberei is kitelepüljenek. A felügyelőség szóvivője hangsúlyozta, hogy mindenhol felkészültek a folyók áradására.