Az LMP lőtávolságnyira van az MSZP-től

Csárdi Antal
Csárdi Antal, a Lehet Más a Politika (LMP) főpolgármester-jelöltje és Dárdai Zsuzsa, a párt II. kerületi polgármesterjelöltje plakátot ragaszt a Budapesten, a Lövőház utcában.
Vágólapra másolva!
2014-ben is a független jelöltek nyerték meg a jelöltállítás versenyt az önkormányzati voksolás előtt. A pártok között a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az MSZP állhatott föl a dobogóra. Elemzői vélemény szerint egyértelműen a kormánypártok a legszervezettebbek, míg a Jobbik vált a legjelentősebb versenytársukká, az MSZP jelentősen visszaesett, Gyurcsányék erőteljesen jönnek föl.
Vágólapra másolva!

Péntek éjfélig valamennyi helyi választási bizottság döntött a polgármester- és képviselőjelöltek nyilvántartásba vételéről. Összesen 8142 polgármesterjelölt indulhat, a Tolna megyei Aparhanton és a Vas megyei Tanakajdon azonban egy jelölt sincs, így ott elmarad a voksolás. A 8142 jelöltből 6506-an (79 százalék) függetlenként indulnak. A pártok közül a Fidesz-KDNP 862, a Jobbik 267, az MSZP 80, az LMP 52, a Fidesz 37, a DK 33, DK-MSZP szövetség 16, a Szociáldemokraták szintén 16, a Magyar Liberális Párt 15 a DK-EGYÜTT-MSZP-PM szövetség 14, míg a Munkáspárt 12 polgármesterjelöltet indít.

A tízezer lakosnál kisebb népességű településeken egyéni listán választják meg a képviselő-testületek tagjait, eredetileg összesen 14 572-t. A Baranya megyei Kishajmáson és a Vas megyei Tanakajdon azonban nem indult annyi jelölt, ahány tagból állna a testület, így e két településen elmarad a képviselő-választás. A választási bizottságok 35 914 egyéni listás jelöltet vettek nyilvántartásba, több mint 86 százalékuk függetlenként indul. 2606-an a Fidesz-KDNP, 949-en a Jobbik, 228-an az MSZP, 135-en a Fidesz, 71-en a Munkáspárt, 70-en a Lungo Drom színeiben mérettetik meg magukat.

A 169, tízezernél több lakosú településen vegyes választási rendszerben, egyéni választókerületben és kompenzációs listán juthatnak a jelöltek mandátumhoz. Az 1638 egyéni választókerületi mandátumért 8302-en versengenek, ebből 759-en függetlenként. A pártok között ebben a kategóriában a Jobbik végzett az élen 3109 jelölttel, a második helyen a Fidesz-KDNP 3099 aspiránssal. A kormánypártokat követi az LMP 1034, az MSZP 853, a DK-EGYÜTT-MSZP-PM 518, a DK-MSZP szövetség pedig 410 jelöltet tudott állítani.

Összességében 38 398 független jelölt indul az önkormányzati választáson. A pártok közül a Fidesz-KDNP szövetség 7267, a Jobbik 4748, az MSZP 1568, az LMP 1164, a DK 865, az DK-EGYÜTT-MSZP-PM szövetség 545, a Munkáspárt 501, a DK-MSZP szövetség 451, a Fidesz pedig 324 jelöltet indít. A kormánypárti és a jobbikos fölény igazából a megyei jogú városi szint alatt mutatkozik meg. Például Bács-Kiskun megyében a 10 ezer főnél népesebb városok közül csak Tiszakécskén indul MSZP-s polgármesterjelölt, de Siófokon, Kapuváron, Móron, Püspökladányban, Hajdúszoboszlón, Sarkadon, Pilisvörösváron, Budakeszin, Pakson és sok még sok más városban nincsen baloldali kihívója a kormánypártoknak.

Nagyon visszaesett az MSZP

A mostani adatok értékeléséhez érdemes megnézni, hogy négy és nyolc évvel ezelőtt, hogyan alakult a jelöltállítás. 2010-ben összességében 42 753 független politikus indult. A Fidesz-KDNP-nek 7322, a Jobbiknak 4620, az MSZP-nek 4065, a Fidesznek 2184, az LMP-nek pedig 1187 jelöltje állt ringbe. 2006 októberében 52 530 független jelöltre, 6240 MSZP-s, 3968 Fidesz-KDNP-s, 2735 SZDSZ-s, 2686 MDF-es, és 2453 fideszes aspiránsra voksolhattunk. A számokból egyértelműen látszik a baloldal térvesztése, ami különösen aggasztó a számukra, hogy az MSZP-t még a 2009-ben alakult LMP is megközelítette. A mostani kormánypártok nagyjából tartják a korábban elért pozíciójukat.

A Jobbik a legnagyobb versenytárs

A jelöltállítás lezárultát követően nagyon nehéz mérleget készíteni egyes politikai erők szerepléséről, mivel a különféle szövetségek miatt átláthatatlannak tűnik a pontos végeredmény – erről már László Róbert beszélt az Origónak. A Political Capital szakértője szerint teljesen egyértelmű, hogy a Fideszhez hasonló szervezettségű párt nincsen Magyarországon, amit jól bizonyít, hogy a politikai erők közül a kormánypártoknak van a legtöbb polgármester- és egyéni képviselői jelöltje.

A számok alapján a Fidesz legjelentősebb versenytársává a Jobbik vált, amely nem csak a kis településeken, hanem a 10 ezer főnél népesebb városokban is több jelölttel indul a választáson, mint négy évvel ezelőtt. László szerint az MSZP-nél látványos a visszaesés a korábbi évek voksolásaihoz képest, míg a DK esetében az előretörés letagadhatatlan, amit a 19 megyei lista felállítása is jól mutat. Azzal, hogy az Együtt-PM-nek csak 11 megyében sikerült listát állítania, azt mutatja, hogy a párt messze nem országos lefedettségű, de ilyen szempontból az LMP még rosszabb helyzetben van, mivel csak öt megyei listája lesz – mutatott rá a politikai elemző.

Meglepő dolog történt Szabolcsban

A Political Capital szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy a nem pártos megyei listák száma nagyjából ugyanannyian vannak, mint a legutóbbi önkormányzati választáson. Ami meglepő a mostani választáson, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyugodt Hétköznap néven egy Jobbiktól jobbra álló szervezet listájára is lehet majd voksolni. László ismertetése szerint a Nyugodt Hétköznap a félkatonai Nemzeti Őrsereghez kapcsolódik.