Vádat emeltek a brutális lyukóvölgyi támadók ellen

Vágólapra másolva!
Egy embert megölt, egyet brutálisan megvert és egy kutyát is felakasztott három fiatal Miskolc lyukóvölgyi városrészében. Vádat emeltek ellenük. 
Vágólapra másolva!

Hosszú a bűnlajstroma annak a három – 17, 18 és 19 éves – férfinak, akik két napig tomboltak részegen Miskolc Lyukóvölgy városrészében. A három fiatal tavaly márciusban egyikük lakásán italozott, éjfélre részegek lettek. Ekkor határozták el ketten, hogy betörnek az egyik szomszéd házba, ahol egy 64 éves férfi lakott.

Ütöttek, szúrtak

Bemásztak a kerítésen, és berúgták a ház ajtaját. Az idős férfi felébredt a zajra, amikor a 18 éves támadó ököllel leütötte, majd amikor megpróbált felállni a földről, akkor 17 éves társa ismét bántalmazta. Ezután egyikük elővett egy kést, és azzal kezdte szurkálni, társa pedig tovább ütlegelte és rugdosta, közben folyamatosan pénzt követeltek tőle. Végül 37 ezer forintnyi értéket vittek el a házból, és otthon eldicsekedtek azzal, amit tettek. Az idős ember nem élte túl a támadást.

Folytatták az őrjöngést

Másnap egy másik férfi házába törtek be, akkor már hárman. A 48 éves férfit szintén ütni-verni kezdték, ő azonban bemenekült a vécébe, amit magára zárt. Innen 50 ezer forint körüli értéket vittek el, és az áldozat kutyáját a saját láncára felakasztották. Az eb belepusztult az akasztásba.

Nyereségvágyból, kegyetlenül

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészég most nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, rablás, állatkínzás és betöréses lopás miatt emelt vádat ellenük.