Vágólapra másolva!
Szerintük zavaros kampányfinanszírozásba keveredik, ha elfogadja támogatásukat.
Vágólapra másolva!

Az átláthatatlan kampányfinanszírozásra is igent mond Tarlós István azzal, ha elfogadja a CÖF támogatását – közölte szombaton az LMP. A párt szerint meglepő, hogy a magát függetlennek mondó CÖF támogatja a főpolgármestert az önkormányzati kampányban. Az LMP emlékeztetett, a CÖF több mint félmilliárd forintot költött a Fidesz érdekében kampányra tavasszal, de nem tudni, milyen forrásból. Az szerint felháborító, hogy a CÖF megint tisztázatlan eredetű pénzekkel akarja segíteni a Fidesz kampányát.