Alvó betörőt találtak egy záhonyi lakásban

Vágólapra másolva!
Alvó betörőre talált a tulajdonos egy záhonyi lakásban, aki a 42 éves elkövetőt visszatartotta a rendőrség megérkezéséig.
Vágólapra másolva!

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a tiszaszentmártoni lakos szerdán késő este bemászott a lakás ablakán, majd az egyik szobában lefeküdt aludni.

Az éjjel hazaérkező tulajdonos ébresztette fel, a riasztott rendőrök előállították, és végül magánlaksértés bűntette és lopás miatt őrizetbe vették. Az eljárás során ugyanis kiderült, hogy a férfi az elmúlt hetekben többször járt a lakásban, ahonnan pénzt és egyéb értéktárgyakat tulajdonított el.

Az őrnagy megjegyezte, hogy a gyanúsított, akinek kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését, más vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.