48 percig vártak a mentőre a pesti belvárosban

Vágólapra másolva!
Az első mentő elment mellettük, véletlenül arra járó tűzoltók segítettek.
Vágólapra másolva!

Hiába hívták ki a mentőket egy rosszul lett férfihez a hétvégén, a rohamkocsi csak 48 perc múlva ért oda. Az eset a Király utca Erzsébet körút sarkán történt a budapesti VII. kerületben, és a Blikk számolt be róla.

Azt írták, hogy a férfihez egy közeli teraszon iszogató társasági hívta ki a mentőket, amikor látták, hogy kilép egy telefonfülkéből és összeesik. Fennakadt a szeme és szakadt róla a víz – idézte egyiküket a Blikk. Szívinfarktus volt a gyanú, de a szirénázva érkező mentőkocsi először elhajtott mellettük, és csak több mint háromnegyed óra után értek oda végül. Később azt mondták, hogy eltévedtek.

A férfinak az volt a szerencséje, hogy épp a környéken jártak a tűzoltók. Ők látták el az összeesett férfit. A lap megkereste a mentőszolgálatot, de ott azt mondták nekik, nem találják a rendszerben az esetet – olvasható a Blikkben.