Ötezerszer hívta volt nőjét a zalai zaklató

Vágólapra másolva!
Három hónapon keresztül hívogatta telefonon és fenyegette személyesen volt élettársát és családját egy dél-zalai férfi. Zaklatásért kell felelnie. 
Vágólapra másolva!

A negyvenes éveiben járó férfinak csak azon járt az esze, hogy rendszeresen háborgassa volt élettársát és családját. Ennek érdekében összesen 5429-szer hívta a nőt telefonon, pedig ő megkérte, hogy ne tegye. Ez sem volt elég azonban a zaklatónak.

Egyszer elment a volt élettársa Lentiben lévő albérletébe, és a nő lányát ordítozva megfenyegette, hogy megöli, kinyírja, majd miután a jelenlegi élettárs kitessékelte a lakásból, a bejárati ajtót rugdalta, és a lakáshoz tartozó villanyórában lévő kismegszakítót is tönkretette.

A nő új élettársát sem kímélte. Miután egy helyi üzlet előtt találkoztak, és veszekedni kezdtek, gázspray-vel többször is arcon fújta a férfit, majd elfutott.

A nem mindennapi mértékben féltékeny férfi ellen garázdaság, zaklatás és testi sértés miatt emeltek vádat – tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség.