Vágólapra másolva!
Az Óbudai Újságban fizetett apróhirdetésben igyekszik támogatókat szerezni a közelgő önkormányzati választásokra Dr. Szennyai Mária, aki bevallása szerint Oscar-díjas színésznő, rendező, emellett pedig az Európai Tanács tagja. Ráadásul ő a Nemzeti Színház 49 százalékos tulajdonosa is.
Vágólapra másolva!

Szennyai Mária önreklámja szerint a 2000-es években csatlakozott a terrorizmus elleni harchoz, gyakorló katolikus és republikánus, ráadásul 22 Oscar-díjat nyert már, álnéven.

“Én voltam Zeffirelli Rómeó és Júliájában Júlia, a Napfivér, Holdnővérben is én voltam a lány. Az Utolsó tangó Párizsbant is velem vették fel, a Bárányok hallgatnakban is én voltam a nő” – mondta el a 444-nek, majd hozzátette, hogy legutóbb Mel Gibsonnal játszott együtt a Passióban. “A Lukács-fürdőben vettük fel a nagy részét, én voltam Szűz Mária. És én is rendeztem. Rendezésért is kaptam Oscart.”

Szennyai Mária filmszínésznő Forrás: obuda.hu

A Moíra művésznéven színészkedő Szennyai szerint munkásságát többek között azért nem ismeri a hazai közönség, mert „a Wikipedia egy szörny, onnan mindig kitörölnek valamit. El akarják itthon titkolni a külföldi sikereimet. Az imdb-n ott van minden. Kik akarják eltitkolni? Ügynöklista.”

Az IMDB szerint Szennyai Mária a Szomszédok 1245. részében is szerepelt, mint Károly asszisztense. Érdemes hozzátenni, hogy a sorozatból csupán 331 rész készült. A nő szerint ő játszotta Almát a Szomszédok külföldi verziójában.

A Wikipediánmegtalálható adatok szerint Szennyai pályázott a Pécsi Nemzeti Színház vezetésére és Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila mellett a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára is. Nem ő nyert, de szerinte a Nemzeti Színház és az ő kapcsolatában nem ez a fontos, hanem az, hogy az ő nevével szereztek pénzt annak a felépítésére, ezért ő az intézmény 49%-os résztulajdonosa. Legalábbis ő ezt állítja a blogján publikált közleményében.

Szennyai szerint 2006-ban, amikor Budapesten járt George W. Bush, személyesen találkoztak, ekkor csatlakozott a terrorizmus elleni harchoz. Tüntetéseken vesz részt, ha emberiség elleni dolgokat tapasztal ezeken, akkor megpróbál fellépni ellene.

Szennyai programjáról részletesebben Facebook oldalán olvashat.