Vágólapra másolva!
Alighanem a legrövidebb fővárosi képviselői karriert mondhatja majd magáénak a Fidesz-KDNP-s Jeneiné Rubovszky Csilla. Az V. kerület alpolgármestere jó eséllyel egy percig sem lesz a testület tagja, noha kiadták neki az egyik megüresedett mandátumot.
Vágólapra másolva!

Mégsem lesz belőle képviselő, mert esküt nem tehet. Ez az aktus ugyanis a közgyűlés előtt kell, hogy megtörténjen, ám a keddi határozatképtelen ülésen kívül már nem várható tanácskozás ebben az önkormányzati ciklusban.

György István helyére ülne

Amiatt bővülne új képviselővel a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója, mert július 30-i hatállyal lemondott képviselői mandátumáról - és nem utolsó sorban főpolgármester-helyettesi tisztségéről - György István. Alig két héttel korábban ugyanis átvette megbízólevelét Orbán Viktor miniszterelnöktől a budapesti kormányhivatal vezetésére, a két tisztség pedig összeférhetetlen.

Testületi ülés az V. kerületben: jobb oldalon Rubovszky Csilla alpolgármester Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ilyenkor a bevett szokás szerint a fővárosi listáról mandátumhoz jutott György István utódjára az őt jelölő szervezet tesz javaslatot. A Fidesz-KDNP augusztus 22-én a fővárosi területi listájuk 20. helyén indított Jeneiné Rubovszky Csillát jelölte, a Fővárosi Választási Bizottság pedig augusztus 29-i határozatával kiadta neki a mandátumot. Ez azóta - fellebbezés hiányában - jogerőre is emelkedett.

Rubovszky Csilla kormánypárti jogász-dinasztia tagja. Az V. kerületben 1998 óta önkormányzati képviselő, 2006 óta alpolgármester. A 2006-2010-es ciklus utolsó három hónapjában volt már fővárosi képviselő, most a főváros egészségügyi és szociális bizottságának külsős tagja. Szülei jogászok, édesapja Rubovszky György KDNP-alapító, a párt főügyésze, parlamenti képviselő.

Nem tud mikor esküt tenni

A korábbi három hónaposnál is rövidebb közgyűlési karrierre számíthat azonban ezúttal Rubovszky Csilla, hiszen várhatóan egy percig sem lesz a fővárosi testület tagja. Hiába az övé a mandátum és hiába kapta meg a választási bizottságtól a megbízólevelét is, ahhoz, hogy képviselői megbízatását úgymond „aktiválja”, esküt kellene tennie a fővárosi közgyűlés előtt.

A fővárosi közgyűlés ebben a ciklusban már várhatóan nem ül össze Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Amíg esküt nem tesz, addig a törvény szerint nem gyakorolhatja képviselői jogait és tiszteletdíjra sem jogosult. E héten kedden lenne ugyan egy közgyűlési ülés, ahol letehetné az esküt, ám az várhatóan határozatképtelen lesz, mivel a Jobbik és az MSZP valamint a független képviselők is jelezték távolmaradásukat, a Fidesz-KDNP megjelenésére pedig eleve kevés esély volt.

Az ebből a ciklusból az október 12-i választásig hátralévő néhány hétben pedig nem várható a közgyűlés ismételt összehívása. Ha ez valóban így lesz, Rubovszky Csilla hivatalosan sosem lesz képviselő. Igaz, nem is lesz olyan helyzet, ahol egy szavazásnál égető szüksége lenne a szavazatára a Fidesz-KDNP frakciónak.

Aki csak 12 napig volt képviselő

Nem sokáig, mindössze 12 napig volt fővárosi képviselő az MSZP színeiben 2009 májusában Kivágó Iván Györgyné. Az ő szavazatára viszont nagy szüksége volt a város akkor vezető Demszky Gábor főpolgármesternek illetve a közgyűlésben mindössze egyfős többségben lévő MSZP-SZDSZ koalíciónak.

Kivágó Iván Györgyné eskütétele 2009. májusában a közgyűlésen Forrás: MTI

Akkor veszítette el ugyanis a többségét az MSZP-SZDSZ azzal, hogy Hunvald György MSZP-s erzsébetvárosi polgármestert a kerületi ingatlanügyekkel összefüggésben februárban előzetes letartóztatásba helyezték, így képviselői jogait nem tudta gyakorolni. Márpedig a többség biztosítása elengedhetetlen volt a koalíciónak a 2009-es fővárosi költségvetés elfogadásához.

Amikor Hunvald lemondott a képviselőségről, pártja Kivágó Iván Györgynét jelölte a helyére. A XXIII. kerület alpolgármesterként dolgozó politikus személye politikai vitát keltett, miután a rendszerváltás előtt a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségén kémelhárítóként dolgozott. Szavazatával végül elfogadták a költségvetést, majd 12 nap után lemondott. Az erre az időre járó 44 ezer forint tiszteletdíját pedig egy kerületi nyugdíjas szervezetnek ajánlotta fel.