Vágólapra másolva!
Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra. A határidő jogvesztő, aki nem ér időben a választási irodához, attól nem vehetik át az összegyűjtött ajánlásokat.
Vágólapra másolva!

A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban (településenként) meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták az íveket a választási bizottságnál, és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.

A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. A hétfői jelöltbejelentési határidő vonatkozik a nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kell összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság által meghatározott számú ajánlást.

Nem érdemes az utolsó percekre hagyni

Az ajánlások leadását és a jelöltbejelentést nem érdemes az utolsó percekre hagyni, mert több önkormányzat – így például a Fővárosi Önkormányzat épületében az iroda nem az épület bejáratának közelében, hanem annak egyik távolabbi pontján található. Nem elég tehát a jelölteknek az épületbe beérniük 16 órakor, addig az irodába el is kell jutniuk, ami a kaputól olykor még többperces sétát jelent.

Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba.

Eddig 34 ezer jelölt van

A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n.

Mindezek alapján tehát bár a határidő 16 órakor lejár, a www.valasztas.hu oldalon még egy ideig folyamatosan frissülnek a bejelentett, illetve nyilvántartásba vett jelöltek számára vonatkozó adatok.
Az NVI internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint már csaknem 34 ezer jelöltet jelentettek be a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, és közülük 25 ezret már nyilvántartásba is vettek. Négy évvel ezelőtt 66 ezer jelölt indult a választáson.

A nemzetiségi választásra már mintegy 8 ezer jelöltet jelentettek be, közülük valamivel kevesebb mint 5 ezret már nyilvántartásba is vettek. Négy évvel ezelőtt 15 ezren indultak az – akkori szóhasználattal – kisebbségi választáson.