Részeg lányokra hajtott a gólyatábor szatírja

Vágólapra másolva!
Évfolyamtársát támadta meg korábban az a férfi, aki nemrég az ELTE fonyódligeti gólyatáborában is megerőszakolt egy elsőéves lányt.
Vágólapra másolva!

A korábbi eset 1996-ban történt. Akkor a férfi az Eötvös József Tanítóképző Főiskolára járt Bajára, informatika szakra. A Blikknek egyik csoporttársa nyilatkozott. Azt mondta, hogy a férfit kirúgták, a lány pedig otthagyta a főiskolát. A fotóst egyébként valószínűleg ezért a tettéért ítélhették el.

Jó magaviselete miatt előbb fogházra váltották a börtönfokozatot, majd szabadult. Három évvel később jelentkezett az ELTE-re informatika–könyvtár szakra. Így került a gólyatáborokba is.

Egy másik egyetemista lány azt mondta a lapnak, hogy az erőszakolóról azt beszélték, hogy jó az ágyban, de csak részeg csajokkal tud kezdeni. "A múltját nem ismertem" – tette hozzá a lány, aki bár már kiszállt a szervezésből, mégis felelősnek érzi magát a fonyódligeti tragédiáért.