Majdnem gyilkolt a pesztó – megbírságolták a kistermelőt

Vágólapra másolva!
Három évig nem készíthet élelmiszert, és emellett még másfélmillió forint bírságot is kell fizetnie annak a kistermelőnek, akinek a pesztójától többen is betegek lettek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai ugyan az érintett terméket nem tudták vizsgálni, mert az elfogyott, de így is rájöttek, hogy a pesztó okozta a mérgezést. 
Vágólapra másolva!

Rengeteg szabályt megsértett az a kistermelő, aki a szarvasgombás pesztóját biopiacokon, delikátesz boltokban, bio üzletekben, fesztiválokon és az interneten is árulta. Így fordulhatott elő, hogy Magyarországon kívül Grúziában és Franciaországban is volt egy-egy beteg.

A Nébih most zárta le a vizsgálatot. Ugyan a szarvasgombás pesztóból már nem találtak, mert elfogyott, így is rájöttek, hogy az okozta a bajt. A kistermelő összesen csaknem 120 késztermékét és 7 fűszerét vizsgálták, de azokban nem találták a botulizmusért felelős toxint.

Egyetlen üveg pesztó sem maradt a piacon Forrás: Nebih

Állandóan költöztek

Nem adták fel, folytatódott a járványügyi nyomozás. Kiderült, hogy a pesztót rossz technológiával készítették, a munkafolyamat során nem pusztultak el a botulizmust okozó spórák, ahhoz ugyanis 120 fokos hőmérséklet kell, a kistermelő azonban csak 95 fokra tudta melegíteni az ételalapanyagot. Ráadásul megsértett több élelmiszerbiztonsági szabályt is.

Egyebek mellett többször költöztette a üzemet úgy, hogy arról nem értesítette a hatóságokat. Termékeit nem saját alapanyagokból gyártotta, és olyan helyeken is árulta, ahol nem lehetett volna, ráadásul a címkézés sem stimmelt, megtéveszthette a vásárlókat.

A kistermelőt a Nébih most 1,5 millió forintra büntette, és 3 évre eltiltotta az élelmiszerkészítéstől is.