Vágólapra másolva!
A fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszakról beszéltek a Class FM rádió Morning Show című műsorának hétfői adásában a műsorvezetők. A Nőkért Egyesület panaszt nyújtott be a médiahatósághoz. Szerintük elviccelték a történteket. 
Vágólapra másolva!

Balázsék „megsértették a közerkölcsöt”

A Nőkért Egyesület szerint a műsorban elhangzottak sértik a médiatörvény azon passzusát, miszerint „a sajtószabadság gyakorlása nem sértheti a közerkölcsöt” – értesült a nol.hu. Márpedig a szexuális erőszak súlyos bűncselekmény, amelynek bagatellizálása a közerkölcsbe ütközik - közölte a szervezet. Azt írták: „a szexuális erőszak témájának eleve nincs helye egy humoros profilú műsorban; és önmagában az is a történtek bagatellizálása, hogy a bűncselekményre egy kedélyes, sok nevetéssel tarkított beszélgetést fűztek fel".

„Téged is megerőszakolt már a jobb kezed”

A szervezet szerint a Morning Show műsorvezetői az ELTE gólyatáborában történt bűncselekmény kapcsán több felháborító kijelentést is tettek. Úgy vélik, a műsorvezetők összemosták a beleegyezéses szexet és a szexuális erőszakot, illetve a műsorban arra utaltak, hogy más esetekben szexuális hajlandóságot mutató (vagy ittas) áldozat ellen kevésbé súlyos bűncselekmény a nemi erőszak. Hozzátették azt is, hogy a nemi erőszak „káreseményként" való jellemzése, és a „megerőszakolás” szó vicces szövegkörnyezetbe helyezése („téged is megerőszakolt már a jobb kezed”) szintén a történtek bagatellizálását jelentik.

Sebestyén Balázs, Vadon Jani, Rákóczi Feri Forrás: facebook/Morning Show

A műsorban elhangzottak a nemi erőszak áldozatának - és általában a nők, mint csoport - emberi méltóságát sérti. Továbbá ahogyan azt a törvényi szabályozást is, miszerint tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő öncélú és sérelmes bemutatása – közölte az egyesület.

A Morning Show műsorvezetői eddig még nem kértek bocsánatot a történtek miatt. Ahogyan a life.hu is megírta, Balázsék szerint a médiumok csak kivettek és kiollóztak mondatokat az elhangzottakból.