Megbírságolta a Médiatanács a Hír TV-t

Vecsei Miklós; Czibere Károly, Tatabánya, roma, máltai,
Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára (b), valamint Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alelnöke (b3) a tatabányai Mésztelepen 2014. június
Vágólapra másolva!
A Médiatanács százezer forint bírságot rótt ki a televízióra a Célpont egyik márciusi műsora miatt, mert az alkalmas volt a romákkal szembeni sztereotípiák felerősítésére.
Vágólapra másolva!

A március 14-én adásba került Borsodi sötét című összeállítás megsértette a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tilalmazó rendelkezést. A Médiatanács határozata szerint a műsor a térségben előforduló bűnelkövetést egyértelműen a cigány kisebbséghez kapcsolta, nagymértékben romakérdésként mutatta be a bűnözést, de például a munkakerülést is kizárólag a cigány lakossággal hozta összefüggésbe.

A HírTv megoldásokat keresett

A Hír TV az eljárásban azt nyilatkozta, hogy az összeállítás vitás közéleti kérdést dolgozott fel úgy, hogy magát a társadalmi problémát, annak okait igyekezett körüljárni, lehetséges megoldásokat keresve. A Médiatanács ezzel szemben megállapította, hogy a műsorszám a bemutatott probléma okait nem említette – írja a Roma Sajtóközpont.

A romák felzárkózása a kormány és partnerei számára is fontos Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nem a téma volt a baj

A hatóság fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem önmagában a műsor témája, illetve egyes kiragadott állítások, hanem annak szerkesztésmódja, a műsorszám egészének hangulata, atmoszférája adott alapot arra, hogy az előítéleteket felerősítse, a roma közösséget – de legalábbis annak túlnyomó részét – a bűncselekményekért felelős, homogén csoportként kezelje a néző, illetve a közvélemény.

A fentiek alapján a Médiatanács megállapította, hogy a műsorszám alkalmas volt arra, hogy a kisebbség tagjaival szembeni előítéletek kialakulását eredményezze, illetve a társadalomban már létező sztereotípiákat tovább erősítse, ezáltal a Hír TV megsértette az Smtv. 17. § (2) bekezdését.