Harminc szúrással ölt a kisújszállási gyilkos

Vágólapra másolva!
Egy köztiszteletben álló 51 éves nőt ölt meg 30 késszúrással egy fiatal. Azt mondta, mézet akar venni. Mikor látta, hogy „tiszta a levegő”, azonnal szurkálni kezdte az asszonyt. Életfogytiglant kaphat.  
Vágólapra másolva!

Nem volt pénze a fiatalnak, és félt, hogy tönkremegy a kapcsolata. Ezért határozta el, hogy kirabolja a méhésznőt, akkor is, ha csak úgy megy a dolog, hogy megöli az asszonyt.

Egy kést vett magához. Úgy jutott be a házba, hogy azt mondta, mézet akar venni. Szétnézett, és amikor látta, hogy rajtuk kívül senki sincs a házban, támadott, és összesen harmincszor szúrt. Az asszony azonban nem halt meg azonnal. Férje talált rá, és neki még el tudta mondani, hogy ki támadta meg. A kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét.

A gyilkos egyébként összesen 85 ezer forintot és egy üveg mézet vitt el. Most előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állítják bíróság elé. Az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetésre ítélné – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.