Állami rezsicsökkentés: Az MSZP hatalmas blöffről beszél

Vágólapra másolva!
"Hatalmas blöffnek", illetve "közpénzből finanszírozott pártkampánynak" tartja az MSZP a Lázár János miniszter által bejelentett Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés. Erről Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese beszélt.
Vágólapra másolva!

A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban azt mondta, két hét alatt rendet tesz az országban, megvédi a nyugdíjalapokat és a magyar földet. Ez mind blöff volt - tette hozzá.
Gőgös Zoltán közölte, a bejelentett programnak nem látják a költségvetési fedezetét. Azon a véleményen volt, hogy a kormány sokkal több pénzt fog elvonni január 1-jétől egy megszorító csomaggal, mint amennyit most visszaad az embereknek.

Üveggyöngy a népnek

Mint mondta, mindeközben "a kormányfő emberei", a jegybankelnök két kézzel szórja a pénzt. "Üveggyöngyöt osztani a népnek, a haverokat meg kitömni a zsebét" - összegezte álláspontját.
Kitért arra, hogy sajtóhírek szerint újraindította a szerződéskötéseket a Hortobágyi Nemzeti Park az új földbérlőkkel annak ellenére, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem fejezte be a vizsgálatát a pályázatok kapcsán. Gőgös Zoltán szerint a sürgősséget az indokolja, hogy a kedvezőtlen adottságú területekre akkor kaphat valaki támogatást, ha szeptember 1-jén a birtokában van a földterület.

Nincs hova vinni az állatokat

Az MSZP-s agrárpolitikus azt mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium vezetése beiratkozna a debreceni diplomás juhászképzésre, mert akkor tudná, hogy a legelőről október 26-án hajtják be a birkákat. Ezért teljesen jogos a földpályázatokkal kapcsolatos népi engedetlenség, mert nincs hova vinni most az állatokat - tette hozzá, azt követelve, hogy legyen új egyeztetés a hortobágyi földpályázatok kapcsán.

Arra az információra, miszerint 147 millió forintban kerül havonta a kormány, Gőgös Zoltán azt mondta, a kabinetnek el kellene gondolkodnia azon, hogyan tudja saját apparátusát leépíteni.