Magyarországra nem érkezett szalmonellás német tojás

Vágólapra másolva!
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legfrissebb jelentése szerint a korábbi és a mostani fertőzések is összefügghetnek egy olyan bajor tojástermelő termékeivel, aki Magyarországra is szállít.
Vágólapra másolva!

Magyarországra nem érkezett a szalmonellával fertőzött Németországból származó tojásból – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih.

A tájékoztató szerint az ügyben érintett német vállalkozás közlése alapján nem egyértelmű, hogy a jelzett szállítmányt – amely megbetegedéseket okozott – megelőzően beérkezett és a csomagolást követően az üzletekbe kiszállított tojás esetében fennáll-e a Salmonella Enteritidis szennyezettség veszélye.

Ezért a magyar élelmiszerbiztonságért felelős szervezet az illetékes német hatóságtól ismételten megkérte a szükséges információkat.

Több országot érintő Salmonella Enteritidis járványos megbetegedéseket jelentett Ausztria, Franciaország és Luxemburg, egy német céghez kötődő, annak különböző termelő, csomagoló egységeiből származó tojás fogyasztásával összefüggésben. A fenti országokban tapasztalt járványokhoz lehetségesen köthető eseteket vizsgálnak Németországban és az Egyesült Királyságban is.