Egyre szorosabb a kazah kapcsolat

Vágólapra másolva!
Magyarország stratégiai partnere Kazahsztán, a két ország közötti együttműködési lehetőségek köre meglehetően széles - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály szerint ilyen terület a mezőgazdaság, a feldolgozóipari modernizáció, gyógyszer- és egészségipar, a gépjárműgyártás magyar technológiai exportja, illetve a turizmus is.

A miniszter, aki a magyar-kazah gazdasági együttműködési kormányközi bizottság elnöke is, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-kazah tagozatának gazdasági fórumán ugyanakkor problémának nevezte, hogy

ahogy az állategészségügyi korlátozó intézkedéseknél is a bizalom erősítését szorgalmazza, a közúti teherfuvarozásban pedig a kvótákkal kapcsolatban várna rugalmasabb intézést.

B2B

Közös célnak nevezte a miniszter a vállalkozók piacrajutásának elősegítését a másik fél országában, és felidézte, hogy ennek érdekében a legutóbbi vegyesbizottsági ülésén 20 megállapodást fogadtak el.
Varga Mihály arról a törekvésről is beszámolt, hogy még ebben a kormányzati ciklusban, lehetőleg két éven belül közvetlen légijárat közlekedjen a két ország között. Ha egy országot közvetlenül légi úton nem lehet elérni, az gazdasági hátrányt jelent az üzleti világ számára - hangsúlyozta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a légi járat megnyitását az európai uniós előírások nehezítik, de, mint mondta, bízik benne, hogy meg lehet állapodni az uniós hatóságokkal.

A miniszter úgy vélte, hogy a magyar vállalkozások egyre inkább megértették a keleti nyitás politika jelentőségét. A kormány pedig támogatja azokat a projekt alapú kezdeményezéseket, amelyek a keleti nyitásban érintett országokban a piacra lépést segítik.

Kazahsztán számokban

Az egy főre jutó GDP még 1998-ban 1500 dollár volt, ez 2013-ra 13 000 dollárra emelkedett. Az országba 160 milliárd dollár működőtőke áramlott, az idén nyáron vízummentességet vezettek be a 10 legaktívabb befektető ország állampolgárainak.