Szentgotthárd mellett találták meg a grazi tizenéves holttestét

Vágólapra másolva!
A meggyilkolt fiút műanyag zsákban hozták Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Egy osztrák tizenéves holttestére bukkantak osztrák nyomozók a magyar–osztrák határ közelében, Szentgotthárd-Rábafüzesnél egy műanyag zsákban – közölte kedden a grazi ügyészség szóvivője. Hans Jörg Bacher elmondta, hogy szinte biztosan annak a 16 éves karintiai fiúnak a földi maradványait találták meg, akit június 22-én gyilkolhattak meg egy grazi lakásban.

A hatóságok feltételezése szerint egy tizenhat éves fiú a lakásban tartott összejövetel alkalmával, valószínűleg kábítószer hatása alatt fegyverrel kényszerített egy vele egyidős fiút, hogy erőszakoljon meg egy tizennégy éves lányt. A kényszerített fiú ezután bosszúból fegyvert ragadott, és lelőtte a kényszerítőt, majd nagyapja segítségével eltüntette a holttestet úgy, hogy Magyarországra szállították.

A fiatalt és a nyomok eltüntetésében segédkező nagyapát a hét végén előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok. A történteket egyelőre nem erősítette meg az osztrák ügyészség, mivel a gyanúsítottak elbeszélései néhány egymásnak ellentmondó részletet is tartalmaznak. A fiatal lány kihallgatása azonban egyelőre várat magára, mivel a sokkos állapotban lévő áldozat jelenleg pszichiátriai kezelés alatt áll.

Az ügyészség egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy a fiatalok a bűncselekmények idején kábítószer hatása alatt álltak. Az osztrák nyomozók a nagyapa segítségével már napok óta keresték a fiatal földi maradványait a határátkelő térségében. Kedden a tizenéves fiú útmutatásait követve, a magyar hatóságok közreműködésével, valamint egy grazi törvényszéki orvos szakértő jelenlétében újra átkutatták a területet, ekkor bukkantak a holttestet rejtő zsákra, az osztrák határtól légvonalban mindössze egy kilométerre.