Hokedliről lépett félre Kunhalmi Ágnes

Vágólapra másolva!
Egy hokedliről esett le hétfőn Kunhalmi Ágnes. A szocialista országgyűlési képviselő ezzel magyarázta, hogy tegnap délelőtt mentőt kellett hívni hozzá, majd rövid időre kórházba is szállították. A politikus ma már otthon lábadozik.
Vágólapra másolva!

"Köszönöm a rengeteg jókívánságot, amit kaptam! Tényleg nagyon jólesik. A tanulság az, hogy nem kell magas hokedliről leesni, ámde ha mégis, akkor legalább komolyan kell venni, és azonnal orvoshoz menni. Már itthon és mindenki kerülje a hokedliket!" – írta ki közösségi oldalára Kunhalmi Ágnes az után, hogy hétfőn mentőt kellett hozzá hívni a Képviselői Irodaházhoz, majd rövid időre kórházba is szállították.

Az nem derül ki a bejegyzésből, hogy kezét, lábát, esetleg más testrészét beütötte volna.

AZ MSZP hétfőn közleményben arról tájékoztatott, hogy a 32 éves országgyűlési képviselő állapota javul, hamarosan visszatér a munkába. Az Origo információi szerint a hokedlis történet csak annak a hasonlata, hogy a képviselőnőt a közelmúltban szerelmi csalódás érte, 10 év után szakított társával. Állítólag, hogy gondolatait elterelje, a munkába menekült, viszont túlhajtotta magát, ez okozhatott nála rosszullétet.