Kénytelenek vagyunk a Balatonba engedni a mocskot?

Balaton vitorlás szennyezés
Siófok, 2013. október 22. Vitorláshajók tükröződnek a Balaton vizében a siófoki kikötőnél 2013. október 22-én. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A tapasztalt balatoni vitorlázó Sváby András szerint a hajótulajdonosok nem tudnak mit kezdeni a vécétartályuk tartalmával. A kikötőkben nincs rá lehetőségük, hogy szabályosan kiürítsék, így aztán marad a Balaton.
Vágólapra másolva!

A balatoni kikötők nem nyújtanak olyan szolgálatást, amellyel a hajósok ellenőrzött körülmények között üríthetik ki a WC-tartályokat, állítja Sváby András, aki régóta rendszeresen hajózik a tavon. Sváby szerint ez külföldön alapszolgáltatás, míg a Balatonon egyedül a kenesei magánkikötő ismert ilyen lehetőségről. "Egy hajósnak két lehetősége van: vagy azt csinálja, amit én, megtiltja, hogy a WC-t használják a vitorlásán, vagy valahol beleengedi a vízbe a terméket" - magyarázta az Origónak.

Sváby azt mondta, ígéret sincs a Balatoni Hajózási Zrt.-től (Bahart) ilyen lehetőség kiépítésére, pedig egy átlagos méretű hajó téli tárolásáért és a nyári kikötésért évente milliós nagyságrendű díjat kér a cég, ráadásul a díjak az utóbbi néhány évben jelentősen megemelkedtek. Furcsa ellentmondásnak nevezte azt is, hogy az új hajókat csak úgy lehet vizsgáztatni, hogy zárt rendszerű tartályuk van, azaz nem egyből a vízbe megy a fekália és a vizelet, de aztán a tartállyal a tulajdonos nem tud mit kezdeni, kénytelen a tóba üríteni.

Az Origo szombaton számolt be egy olvasó fényképe alapján arról, hogy óriási ürülékszőnyegnek tűnő dolog lebegett Tihany és Szántód között a tavon. A képet beküldő olvasó lapunknak elmondta: „a hajók kémiai vécéinek vízbe ürített tartalmával máskor is találkoztunk már a Balatonon vitorlázva, ám ekkora felületen még sosem. Aznap szélcsendes idő volt, tehát nem valószínű, hogy több hajó szennyét összehordta volna a szél, ez valószínűleg egy darab nagy hajótól származhatott. Ráadásul ebben a vegyszeres szennyvízben rengeteg döglött hal is lebegett. Nagy volt a forgalom azon a hosszú hétvégén a Balatonon, rengeteg motorcsónak is közlekedett.”

Száz négyzetméternyi szennyeződés a Balatonon Forrás: Olvasónk

Sváby András is egyetért azzal, hogy egy ekkora szennyezés inkább egy nagyobb, motoros hajótól származhat, "nem tételezi fel", hogy egy vitorlás csinálhatta, inkább a 10-15 személyes motorosok, egy bulihajó, vagy a rév lehetett a tettes, vélekedett. Ez utóbbi feltételezést árnyalhatja, hogy Kurucz Katalin olvasónk azt mondta, "egy bahartos ismerős" arról tájékoztatta őt, hogy a komp tartályürítése "kizárt dolog, a Bahart már a szigorúbb törvényi szabályozás előtt is ügyelt erre".

Az ügyben keressük a Balatoni Hajózási Zrt.-t is, cikkünk megjelenéséig, vasárnap nem találtunk senkit, aki nyilatkozni tudott volna, de hétfőn visszatérünk a kérdésre.

A szennyezést ábrázoló fotó megjelenése előtt néhány nappal tömeges hasmenéses járvány volt a Balatonon, egy úszóverseny résztvevői is rosszul lettek. Akkor felmerült, hogy a calicivírus okozta megbetegedéseket a vízbe került emberi ürülék is okozhatta.

A kép megjelenése után, szombaton aztán ismét ellenőrzésbe kezdtek a hatóságok. "A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség azonnal intézkedett, a szakemberek Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból" - közölte szombaton a Földművelésügyi Minisztérium.

A tárca közlése szerint a kiértékelés néhány napot vesz igénybe, eredmények legkorábban a jövő hét végére várhatók. A minisztérium közleményében a legutolsó mérésekre hivatkozva azt írta: kiváló minőségű a Balaton vize, semmilyen egészségügyi kockázat nem merült fel, az értékek megegyeznek az ilyenkor szokásossal.

A nyíltvízi úszók 10 km-es Európa Kupájának résztvevői úsznak a Balatonban Balatonfürednél, a Magyar Úszás Napján 2014. június 21-én. Forrás: MTI/Kovács Anikó

A felügyelőség június első hetében vett mintát a tó vizéből több helyen is, így a Szigligeti-, a Keszthelyi-, a Szemesi-, és a Siófoki-medencében. A mérések alapján a Balaton vize kiváló, semmilyen kiugró, szennyeződésre utaló értéket nem találtak, az E. coli és az Enterococcus baktérium száma mindenhol nulla. Az eredmények alapján a Balaton vízminősége megegyezik az elmúlt tíz évben ebben az időszakban szokásossal - írta a tárca.

A tervek szerint július 5-én, azaz jövő hétvégén rendezik az idei Balaton-átúszást, a Kékszalag-vitorlásverseny pedig július 10-én kezdőik.

A Balatoni Hajózási Zrt. cikkünk megjelenése után a következőt közölte:

A Társaság kijelenti, hogy valamennyi vitorláskikötője rendelkezik kémiai WC ürítővel, ahol a kisebb vitorlás hajók kiemelhető szennyvíztartályát tudják a hajó tulajdonosok üríteni, és ezt a tényt minden kiadványunkban, illetve honlapunkon is közzétettük.

A beépített szennyvíztartállyal rendelkező vitorlás hajók ürítésére minden nagyobb, megfelelő infrastruktúrával rendelkező közforgalmú kikötőnkben (Siófok, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, Keszthely, Badacsony, Tihany, Balatonfüred) van már kiépített lehetőség.

A Társaság teljes biztonsággal kijelenti, hogy a Társaság menetrendi és sétahajózást végző hajói és kompjai egyaránt zártrendszerű kommunális szennyvíz tartállyal rendelkeznek, ezeket meghatározott kikötőkben ugyancsak zárt rendszeren keresztül üríti, melyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság rendszeresen ellenőriz.