Vágólapra másolva!
Bátorfi Béla szerint a triatlon a XXI. század egyéni sportja.
Vágólapra másolva!

Bátorfi Bélát választották a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) új elnökének a szervezet rendkívüli, megismételt közgyűlésén. Az MTSZ pénteki tájékoztatása szerint az eddigi elnökségi tag Bátorfi Béla céljai között kiemelte a már megkezdett "Tanulj és sportolj" életpályamodell folytatását, a Nemzeti Triatlon Központok megerősítését, az amatőr sportolók megtartását, a tiszta, konszolidált gazdálkodást, valamint a kiemelt állami támogatások további elnyerésének szükségességét. Az MTSZ honlapja szerint Bátorfi elnöki programjának ismertetését azzal kezdte, hogy a triatlon a XXI. század egyéni sportja.

A 2012 novemberében megválasztott elnök, Biró Marcell az MTSZ május 30-án tartott rendes, megismételt közgyűlésén jelentette be, hogy a megnövekedett államigazgatási feladatai miatt lemond.
Biró Marcell a továbbiakban társadalmi alelnökként dolgozik tovább az MTSZ-ben, míg Lehmann Tibor szakmai alelnök lett.

Bátorfi Béla fogorvos, az elmúlt években a Magyar Fejlesztési Turizmus Fejlesztési program egyik alapítójanként szerepelt a hírekben, de ő a miniszterelnök fogorvosa is.