Horn Gyula egy évvel a halála után kap síremléket

Vágólapra másolva!
Az MSZP és a volt miniszterelnök családja közösen vállalja a költségeket.
Vágólapra másolva!

Az MSZP Horn Gyula családjával közösen vállalja az egy éve elhunyt miniszterelnök síremlékének költségeit – írja a Bors. A szocialisták egyik politikusa a lapnak azt mondta, hogy kriptaszerű építmény lesz, emberi léptékű, nem hivalkodó.

A síremlék már nyáron állni fog, de az egyelőre még nem világos, hogy milyen tervek alapján és mennyi pénzből. Július 5-én, Horn születésnapján, egykori lakóhelyén, a XIII. kerületben szobrot avatnak a tiszteletére.

Horn Gyula a rendszerváltás külügyminisztere, 1994–1998 között volt kormányfő. 2007-ben Sólyom László akkori államfő elutasította kitüntetését 1956-os szerepe miatt. Még abban az évben kórházba került, haláláig, 2013. június 19-ig az Állami Egészségügyi Központban ápolták. Temetésére tavaly július 8-án került sor a budapesti Fiumei úti temetőben – emlékeztetett a Bors. Egy hónappal ezelőtt egy parlamenti terem elnevezésére javasolták a volt miniszterelnököt, de Kövér László ezt „sem erkölcsileg, sem politikailag” nem tartotta időszerűnek és indokoltnak.