Tárki: Továbbra is a Fidesz-KDNP vezet

Vágólapra másolva!
A választások után sem erősödött az ellenzék, továbbra sincs valódi kihívója a Fidesz-KDNP frakciónak.
Vágólapra másolva!

A Tárki júniusi pártpreferencia-vizsgálata szerint májushoz képest egyetlen párt sem tudott számottevő mértékben erősödni, nem is gyengültek érdemben, így továbbra is a Fidesz-KDNP fölényét és a hozzá képest legfeljebb alig harmadannyi szavazót vonzó ellenzéki pártok nagy lemaradását regisztrálták.

A rendszeres havi közvélemény-kutatás júniusi eredményei szerint a szokásos parlamenti választási helyzetre kérdezett rá. Ez alapján a kormánypártok dominanciája hosszú ideje megkérdőjelezhetetlen, a többi párt továbbra se valós kihívója a Fidesz-KDNP-nek a támogatottság alapján. Az MSZP és a Jobbik továbbra is azonos erőt képvisel, azaz lényegében ugyanannyi szavazót vonzanak, ugyanakkor a három baloldali párt, az MSZP, a DK és az Együtt-PM szimpatizánsai együttesen közel kétszeresét teszik ki a Jobbik táborának.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP-re a májusi 33% után júniusban a választópolgárok 34%-a szavazna, az MSZP és a Jobbik pedig 10% után 9%-on áll, azaz kormánypártok továbbra is több mint háromszor annyi választót vonzanak, mint a két nagyobb ellenzéki párt egyenként.

A kisebb pártok helyzete is hasonló, hiszen támogatottságuk 1 százalékpontos változásai statisztikai értelemben változatlanságot jelentenek, így júniusban a Demokratikus Koalíció 4%-ot, az LMP és az Együtt-PM pedig 2-2%-ot kapna a teljes népességre vetítve. A bizonytalan és titkolózó szavazók aránya májusban és júniusban egyaránt 39% volt.